Hirdetés

Elindul a 120 méter magas budai torony építkezése

Elindult az építkezés a MOL 120 méteres új központján. Vajon startupok is helyet kapnak majd a toronymagas épületben?

Letették Dél-Budapest egyik meghatározó új épületének alapkövét kedden. A MOL közép-európai ambícióit hirdető 120 méter magas, 28 emeletes, 98 ezer négyzetméteres MOL Campus tervrajzait napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 2-án mutatták be a nagyközönségnek.

A neves londoni Foster+Partners és a berlini KINZO, illetve a magyar Finta Studios kollaborációjában megszületett tervek szerinti építkezésen jelenleg a résfalazási munkálatok zajlanak. Az ezt követő első kivitelezési fázisra, a szerkezetkész állapot kialakítására novemberben fogják kiírni a tendert – mondta el lapunknak válaszolva Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója. Később a belsőépítészeti és gépészeti ütemekre kerülhet majd sor.

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások