Hirdetés

Életmentő lehet a diákok találmánya

Felismeri az élelmiszerekben található allergéneket a uSchool vállalakozói klub döntőjén első helyezést elérő diákok digitális megoldása. A GrEAT nevű csapat innovatív alkalmazásával a vásárlók beolvashatják az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett allergéneket, ezzel tudatosan és biztonságosan választhatják ki az alapanyagokat.

A startup-tehetséggondozásra fókuszáló oktatási programot lezáró versenyen a diákok vállalkozókból, befektetőkből és érdeklődőkből álló közönség előtt mutatták be projektjeiket.

A verseny első három helyezettje a szlovéniai nemzetközi döntőben mérheti össze projektjét szlovén és amerikai csapatokéval.

Az élelmiszerallergiások életét megkönnyítő, a falmászást LED-fényekkel forradalmasító, illetve Magyarország első fenntartható food truckjának megvalósítását célzó középiskolás projektek állhattak fel a dobogóra a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamarával (BCCH) stratégiai együttműködésében megvalósított uSchool vállalkozói oktatási program döntőjében. A diákok munkáját segítő 84 mentor 37 szervezetet képviselt a nagyvállalati, a startup és a civil szférából, a program házigazdái a BCCH-n kívül a KPMG, a Heim Pál Alapítvány, az Invendor Kft., az SparkLab by NN és a United Way Magyarország voltak.

Idén közel ötszörösére nőtt a programban résztvevő középiskolások száma, a diákok a világ vezető vállalatai és startupjai által használt ötletfejlesztési megoldásokat, a való életben is használható üzleti ismereteket szerezhettek.

A középiskolások gyakorlati képzésen keresztül tapasztalják meg, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig.

A programban a 16–18 éves tanulók belekóstoltak a projekt- és üzleti tervezésbe, a marketing és sales alapjaiba, a csapatmunkába, illetve megtanulták, hogyan kell prezentálni egy hónapokon át fejlesztett projektet. A diákok munkáját olyan nagyvállalati mentorok és fiatal vállalkozók segítik, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek az innováció területén. Tavaly 12 iskola 22 diákja vett részt a uSchool programban, idén pedig több mint 40 iskolából 100 középiskolás szerezhetett vállalkozói tapasztalatot.

A 40 budapesti és debreceni középiskolát képviselő diák-startupok közül az öt legjobb a Brain Bar konferencián versengett a fődíjért. A program fővédnöke Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete.

A verseny idei győztese a GrEAT csapata, amely a fenntarthatóság témájában egy olyan alkalmazást készít, amelynek segítségével a vásárlók beolvashatják az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett allergéneket, így biztonságosan választhatják ki az alapanyagokat. A csapatot Végh Veronika, Szabó Rebeka és Merhala Dorina, 17 éves diákok alkotják. A második helyezett, Remetei-Filep Eperke, Versánszky Dalma és Tóth Leila alkotta LED csapat fogyasztói és dizájn termékek témában alkotott. Ötletük a beltéri falmászást forradalmasítja LED-fényekkel: a mászófalat, illetve a fényekkel kijelölt útvonalat a sportolni vágyók magasságához, testtömegéhez és ügyességéhez igazítva, variálható nehézségi fokozatokat kínálva. A dobogó harmadik fokára a Rekamé csapat állhatott fel. Ők szintén a fenntarthatóság témájában dolgozták ki innovatív ötletüket, Magyarország első fenntartható food truckjának megvalósítását. Az Asztalos Noémi, Erdős Mátyás és Egressy Dániel részvételével felálló csapat az élelmiszerhulladék mennyiségének minimalizálása érdekében olyan alapanyagokat használna a főzéshez, amelyek szavatossági ideje a közeljövőben jár le.

„Az elmúlt néhány hónap alatt nagyvállalati és startupper mentorokkal dolgoztak a fiatalok. A mentorok segítségével az ötletkidolgozástól a validáláson keresztül eljutottak az üzleti modell kidolgozásáig, néhányan már külsős partnereket is megkerestek. A legjobbaknak pedig arra is módjuk lehet, hogy innovatív ötletüket a megvalósítás fázisáig vigyék. ” – mondta Kalocsai Kinga, a BCCH elnökségi tagja, a GE régiós kommunikációs igazgatója.

Az 1–3. helyezett csapatok tagjai a június végi, szlovéniai nemzetközi döntőben mutatják be projektjüket. Itt a magyar és szlovén legjobb csapatok mellett az USA-ból érkeznek majd innovatív középiskolások, a győztes nyereménye pedig egy tanulmányút lesz a Szilícium-völgybe.

Az első helyezett GrEAT csapat ezen kívül részt vehetett a Blastoff Startup Contest 2018 versenyén, szintén a Brain Bar keretein belül, itt a felnőtt startupperek közti versenyben a Springtab különdíjat kapták meg, GDPR- felkészülési, UX-perszonalizálási lehetőséget, illetve féléves, ingyenes SpringTab használatot.

„A diákok fejlődésére jellemző, hogy néhány hónap után már magabiztosabban képesek a saját ötleteiket bemutatni, idegen nyelven, nemzetközi szakértők előtt versenyezni. A program végén pedig valóban megvalósított startupok születnek. Jövőre is folytatódik a stratégiai együttműködés a BCCH és a uSchool között. Folyamatosan keresünk együttműködő partnereket, akik szakértelmükkel segítenék a tehetséges fiatalok kibontakozását” – tette hozzá Imre Antonia, a uSchool Magyarország és az Invendor Kft ügyvezetője.

500 ezer eurós pre-seed kört vont be a magyar AI-startup, a Voovo

A befektetők közt olyan nevek találhatók, mint az amerikai Techstars, és a magyar befektetői szcéna ismert szereplői: a Balogh Petya nevével fémjelzett STRT, a Hild Imréhez köthető Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC), valamint a HunBAN elnöke, Csillag Péter.

Bővebben

Hogyan építs startupot egy tabusított piacon?

Amikor egy társadalmi tabukkal övezett piacon próbálsz a startupoddal érvényesülni, nehezített pályán játszol: az ügyfeleid és a befektőid is bizalmatlanok veled szemben, és még a hatóságok is komoly fejfájást okozhatnak. Hogyan boldogulj ilyen körülmények között? A szexuális segédeszközök piacán sikeres MisteryVibe társalapítója és CEO-ja osztja meg a tippjeit.

Bővebben

Nyolc grafikon a védelmi technológiába áramló kockázatitőke-befektetésekről a NATO-ban és Európában

Hatalmas ugrást tapasztalhatunk a védelmi technológiára szánt kockázati tőkét tekintve: 2018 óta több mint négyszeresére nőtt a kihelyezett tőke mértéke a NATO és szövetségesei körében. A növekedés az európai piacon is megfigyelhető, ami az ide egyre nagyobb arányban befektető USA-beli VC-knek köszönhető. A Dealroom és a Resilience Conference kutatási eredményeit ismertetjük.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát körülölelő makrogazdasági folyamatokról tájékozódhatsz október 3-án a JVSZ Makro Konferenciáján

Az esemény fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd – szóval olyan témák, amik az innovációs és startup-ökoszisztéma tágabb, makrogazdasági környezetét járják körbe.

Bővebben

Startupkeltetőnek sem utolsók az unkorniusok – itt van rá egy példa

A német unikornisok alkalmazottai 2024. első félévben összesen 65 darab új startupot alapítottak: az öt legtöbb startupot adó unikornishoz köthető az összes új startup több mint 64 százaléka, és ezek a startupok 19 iparágat ölelnek fel.

Bővebben

Ne kelljen félnie a női alapítóknak a férfi befektetőktől a tőkebevonás során – ez a célja a Safe Raise kezdeményezésnek

A Safe Raise oldalán a női vállalkozók anonim módon oszthatják meg a nemi visszaélésekről szerzett tapasztalataikat. A kezdeményező Brooke Andrews maga is szenvedett el szexuális zaklatást startupja építése során, és a többi nő esetének összegyűjtésével szeretné segíteni az érdekérvényesítésüket, valamint edukálni a férfi központú kockázati tőkét.

Bővebben

Végleg lehúzza a rolót a Baltikum egyik unikornisvárományosa

Miután a Kevin. nem nyújtotta be pénzügyi beszámolóját, a litván nemzeti bank visszavonta pénzforgalmi intézményi engedélyét, azaz a startup nem nyújthat a továbbiakban pénzügyi szolgáltatást. A balti projekt társalapítója a bátortalan befektetőket okolja a kudarcért, és már be is jelentette új fintech startupjának megalapítását.

Bővebben

Unikornis született a németországi ökoszisztémában – idén először

Az EGYM fitnesz startup friss befektetési körével átlépte az egymilliárd dolláros értékelést, ezzel a 2024-es év első új német unikornisává válva. A startup az egészségügyi szaktudást kombinálja a mesterséges intelligenciával céges ügyfelei számára.

Bővebben

A Startup Safarival együttműködve szervezi meg idén a THBE a CEE4Impact Day konferenciát

A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE) által szervezett CEE4Impact Day célja felhívni a figyelmet a pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatást eredményező befektetésekre. Idén először a Startup Safari segítségével rendezik meg a konferencia előeseményét, az Impact Safarit, ahol impact vállalkozások nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt.

Bővebben