Hirdetés

Elektromos járműveket fejleszt és gyárthat Magyarországon a Kamaz

Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kiemelték, két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről írtak alá szándéknyilatkozatot az ITM és a KAMAZ vezetői 2022. január 24-én, egy videokonferencia keretében.

Az ITM és a KAMAZ között tavaly nyáron kezdődött egyeztetés a kétoldalú együttműködés kialakítása céljából az elektromos járműipar területén. A tervezett kooperáció két lépcsőben valósulhat meg, az első ütem a közös kutatás-fejlesztésre fókuszál. A magyar fél a mérnöki csapatépítés támogatásával, az egyetemi és ipari partnerségek ösztönzésével, világszínvonalú tesztkörnyezet biztosításával segíti a munkát. A magyarországi K+F központ 2024-re 130 szakembert foglalkoztathat.

Hozzáteszik, a folytatásban következhet a gyártókapacitások kiépítése és felfuttatása, amelyhez a magyar partner javasol majd beruházási helyszínt. Legkorábban 2025-től állíthatnak itt elő az induláskor évi mintegy 32 ezer elektromos járművet. A magyarországi üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését. Az elképzelések valóra váltása érdekében vegyesvállalatot hozhatnak létre a felek.

A KAMAZ csoport Oroszország legnagyobb autóipari vállalata, a világon az első húszba tartozik a nehéz tehergépjárművek gyártásában. Csak teherautóból több mint hatvan modellt kínál, de egyebek mellett pótkocsikat, autóbuszokat, motorokat is készít. Termékei több mint 80 országban üzemelnek. A KAMAZ 2018-ban megkezdte az elektromos buszok sorozatgyártását is. A szándéknyilatkozatot a vállalatcsoport képviseletében Igor Povarazdnyjuk, a KAMA PSC főigazgatója írta alá.

A közleményben a dokumentumot magyar részről ellenjegyző Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: „A járműgyártás a hazai gazdasági növekedésben, ipari teljesítményben, foglalkoztatásban és kivitelben is meghatározó ágazat. Magyarország egyértelmű érdeke tehát, hogy a több szempontból korszakváltáson áteső szektor fenntartható jövőjét jelentő minden területen erősítse képességeit. A tiszta elektromos járművek fejlesztésében a ZalaZONE tesztpályával, előállításukban pedig az európai szinten élenjáró akkumulátor-gyártókapacitással fogunk pozíciót. A KAMAZ fél évszázados tapasztalattal bír az iparágban. Az együttműködésnek köszönhetően budapesti székhelyük jelentős elosztó központtá válhat az európai értékesítésben.”

MTI

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben