Hirdetés

Elektromos buszokat tesztelnek a fenntarthatóságért

A zöld mobilitás trendje nem csak a városi közlekedésben van jelen, hanem mostmár a távolsági mobilitás esetében is választhatunk elektromos, környezetkímélő járműveket. A FlixBus ugyanis e-buszokat tesztel Németországban és Franciaországban is, hamarosan pedig zöld vonattal jelennek majd meg a shared mobility piacán!

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági mobilitási szolgáltatója az e-mobilitásba fektet és világelsőként e-buszokat tesztel távolsági buszhálózatában – ezzel fordulópontot hozva a közösségi közlekedés piacán. Az első teljesen elektromos FlixBus április elején kezd üzemelni Franciaországban, Párizs és Amiens között. A második e-FlixBus Németországban, Hessen és Baden-Württenberg között közlekedik majd 2018 nyarától, a növekvő német beföldi hálózat részeként a főszezonban utazókat szolgálja majd ki.

„Formálni szeretnénk a mobilitás jövőjét. Bár az e-buszok pillanatnyilag még jóval drágábbak egy átlagos busznál, meggyőződésünk, hogy a jelenlegi fejlesztés hosszú távon megtérülő befektetés lesz a cég, az utasok és a környezet szempontjából is.” – mondta el André Schwämmlein, a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója. „Szolgáltatóként kifejezzük, hogy a mobilitási szektorban egy potenciális fordulóponthoz értünk. Az első teljesen elektromos távolsági busz a gyártóknak is azt kommunikálja, hogy kezdeményezzenek innovációt és fejlesszenek alternatívákat a dízelmotoros járműveknek. A fenntartható mobilitás nemcsak üzleti előnyt jelent, hanem az utazás szociális és környezeti aspektusaira is hatással van.”

Fenntartható utazás mindenkinek

A FlixBus által kínált távolsági buszos utazás a jelenleg elérhető egyik legkörnyezetbarátabb közlekedési mód a modern flottának és a járműveket jellemző kapacitáskihasználtságnak köszönhetően. Azok, akik hosszabb utakon a buszt választják személygépkocsi helyett akár 80 százalékkal is csökkenthetik szén-monoxid kibocsátásukat.

„A jelenlegi trendek a saját autó használatától egyre inkább a shared mobility lehetőségei felé tolódnak, ide tartozik a buszos utazás is. A FlixBus büszke rá, hogy úttörő szerepet tölt be abban, hogy elősegítse a fosszilis üzemanyagokkal történő szállítástól való eltávolodást azáltal, hogy az egyik legkörnyezetbarátabb mobilitási lehetőséget kínálja Európában.”

A FlixMobility küldetése, hogy zöld és okos mobilitást biztosítson mindenkinek. Ennek jegyében a cég két további mérföldkövet tervez elérni az év első felében: március 23-án megjelenik a német piacon a FlixTrain, az első zöld távolsági vonat, tavasszal pedig Kaliforniában, Los Angelesben kezdi meg működését a FlixBus USA. A FlixBus a következő hónapokban is folytatja az európai buszhálózat fejlesztését. Március második felétől Grácba, Szófiába és két újonnan elérhető horvát városba, Eszékre és Bródba is indulnak majd közvetlen buszok Magyarországról, a nyári csúcsidőszakban pedig további célállomások és járatsűrítések várhatók.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások