Hirdetés

Egyre több önvezető járműre van igény a koronavírus miatt

A kialakult sajnálatos helyzet egyik pozitív hatása az innovatív közlekedési megoldásokra terjed ki: Kínában a vállalati szektor és a központi kormányzat részéről is özönlenek a megrendelések az autonóm szállítóeszközöket gyártó startupokhoz.

A váratlan gyorsasággal világjárvánnyá alakuló koronavírus-fertőzés Kínában és máshol is sok vállalkozás működésében okoz súlyos fennakadásokat, a kínai Neolix szekere azonban éppen ennek köszönhetően lódult meg az utóbbi időben. A Bloomberg hétvégi riportja szerint a kis méretű önvezetető szállítóeszközöket fejlesztő startup az elmúlt két hónapban több mint 200 új megrendelést szerzett, miközben a gyártás tavaly májusi beindulása óta összesen is csak 125 járművet sikerült eladnia.

A Neolix eszközei többféleképpen is hozzájárulnak a kihívások leküzdéséhez: csökkentik az emberek közötti fizikai kontaktust, emellett enyhítik az elkülönítések és az utazási korlátozások miatt egyre látványosabb munkaerőhiányt is.

A Neolix ügyvezetője a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a cég raktárai a járvány kitörését követően hamar kiürültek, a kis robot teherautókat például kórházakban állították munkába az orvosi eszközök szétosztásában, a személyzet élelmezésében vagy esetenként a közterületek fertőtlenítésében is. A vállalkozásnak már olyan megrendelői vannak mint az Alibaba, a JD.Com vagy a Meituan Dianping, de a cikkből kiderül, hogy ettől függetlenül is 180 fokos fordulatot tapasztalnak az autonóm szállítási technológiák megítélésében.

Az emberek most a gyakorlatban is tapasztalják, hogy mennyi mindenre képesek az ilyen rendszerek, amikor a humán közreműködőkre nézve veszélyes feladatok elvégzéséről van szó. Ez persze nem csak a Neolix, hanem a többi, hasonló profilú vállalkozás számára is kedvező, olyannyira, hogy a kínai kormány is létrehozott egy alapot a sofőr nélküli szállítóeszközök beszerzési és üzemeltetési költségeinek 60 százalékos központi finanszírozására a saját joghatósága alá eső szervezeteknél. Ugyanígy igaz, hogy az ilyen járművekre vonatkozó szigorú szabályokon is enyhítettek a különleges helyzetre és az amúgy is teljesen üres utcákra való tekintettel.

Ez azt is jelenti, hogy a kormányzati beszerzési eljárások lényegesen felgyorsulnak, maga a Neolix ebben az évben több mint 1000 új megrendelésre számít ebből az irányból. Az elemzők az ágazat gyors felfutását illetően annyiban még szkeptikusak, hogy a relatíve alacsony kínai munkaerő-költségek továbbra is akadályozni fogják az ilyen technológiák általános bevezetését, és a koronavírus-járvány miatt időlegesen felfutó keresletből nem feltétlenül kell hosszabb távra szóló következtetéseket levonni. Az viszont ugyanígy igaz, hogy a jelenlegi helyzet megerősíti az új felhasználási módokat, és hozzájárul a fogyasztási szokások amúgy is gyors változásához. A fogyasztási minták átalakulása pedig valamilyen mértékben arra is hatással lesz, hogy a vírusjárvány lecsengését követő, „normális” világban milyen készségeket vagy képességeket tekintenek majd alapvető fontosságúnak.

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben