Hirdetés

Egyre több guruló robot jelenhet meg az utcákon

Ugyan az Amazon csomagszállító drónja elhasalt a szigorú jogi környezetben, nem adták fel az utolsó kilóméteres csomagszállítás automatizálását. Ezen a héten mutatkozott be az Amazon Scout (Felderítő) névre keresztelt hatkerekű csomagszállító automata robot.

Az automata tájékozódásra képes Scoutokból első körben hat darab indul útnak Washington államban. A guruló robot közepes méretű dobozok szállítására van kapacitálva. A projektet az Amazon Prime előfizetéssel rendelkező vállalkozó szellemű vásárlói próbálhatják ki.

A Scoutokat emberi felügyelő kíséri egyelőre a tesztidőszak alatt, hogy a lehetséges problémák feltérképezze és elhárítsa, ha úgy adódik. A járművek csak hétköznap nap közben fognak csavarogni, szóval valóban nem a legrugalmasabb megoldás még. Technikai részletek egyelőre nem derültek ki róla, de amennyiben a tesztek sikeresnek bizonyulnak, úgy valószínűleg egyre több dolog derül majd ki Scout képességeiről.

Nem szabad elfelejtkezni azonban arról, hogy az Amazon megoldása nem átütő innováció – hogy is lenne az – Európában ugyanis lassan két éve működik a Skype alapítóinak ötlete alapján megvalósult Starship Technologies – hívja fel a figyelmet a BitPort. Az észt szakemberek szintén a csomagszállítás utolsó néhány méterének automatizálására kínálják a szintén hatkerekű robot megoldását. Többek között London, Bern és Hamburg utcáit járva már 100 ezer kilométer feletti távot tettek meg az önjáró, távolról felügyelt, az Amazonénál okosabb és gyorsabb járművek.

https://www.youtube.com/watch?v=MEWfsVPqKi4

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben