Hirdetés

Egymilliárd dolláros alapot nyitott meg az amerikai Emergence VC

A VC a most bejelentett hetedik alapjából az AI-hullámot meglovagló B2B startupokat fogja támogatni.

Csaknem négy évvel azután, hogy a hatodik alapját bejelentette, sikeresen lezárta a forrásgyűjtést az újonnan induló, hetedik alapjára az Emergence.

A kaliforniai VC hetedik alapjára egymilliárd dolláros összeget kalapozott össze, amit most kifejezetten az AI-hullámot meglovagló, szoftveres megoldásokat nyújtó, B2B startupokba kíván befektetni.

Az Emergence is a mesterséges intelligenciában látja a lehetőséget

A 2003-ban alapított Emergence kifejezetten olyan korai fázisú startupokra specializálódott, akik szoftveres szolgáltatásokat nyújtanak B2B alapon. Évente körülbelül féltucat befektetést hajt végre: portfóliócégeinek száma jelenleg 75-öt számlál, akiknek már több mint 150 milliárd dollárt folyósított.

A VC közlése alapján a befektetéseik 90 százalékában további körökre is sor kerül, 20 százalékuk éri el az unikornis státuszt jelentő egymilliárd dolláros értékelést, 10 százalék pedig a tőzsdei bevezetésig is eljut.

Az új, hetedik alapot az Emergence kiváltképp arra akarja felhasználni, hogy AI-fókuszú projekteket támogasson.

Ahogyan Joe Floyd, a VC általános partnere fogalmazott: generációs lehetőség van most az AI-befektetések számára.

NYITÓKÉP: Az Emergence csapata a covid világjárvány enyhülése után egy pickleball partival ünnepelte meg a hatósági korlátozások megszűntetését. Forrás: Emergence / LinkedIn

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben