Hirdetés

Egyetemi ötleteitekből sikeres startup lehet!

Ha már egyetemistaként olyan kutatásban veszel részt, vagy olyan ötleten dolgozol, ami jó alapja lehet egy startup vállalkozásnak, akkor a Startup Campust neked találták ki. A március végéig még várják a jelentkezőket!

Az Enterprise Hungary a Hiventures szakmai együttműködésében szervezi meg a Startup Campus régiós egyetemi ötletversenyt. Az egyedülálló, egyetemeket, piaci szereplőket és befektetőket összekötő programba 10 országból várják a jelentkezéseket. A győztes startup ötlet 150 millió forintos befektetési ajánlatot kaphat.

A kezdeményezés célja felfedezhetővé tenni az egyetemi innovatív ötleteket, ösztönözni a vállalkozás alapítást, elősegíteni az egyetemen születő innovatív ötletek piacra lépését és a régiós összefogást. A Startup Campus University továbbá teret kíván biztosítani a nagyvállalatok, egyetemek és befektetők szorosabb együttműködésének.

“A gazdasági versenyképesség egyik kulcsa, hogy milyen mértékben tudjuk kiaknázni a hazai és régiós egyetemek, illetve hallgatók innovációit és ezeket az ötleteket piacra juttatni. Jelenleg minden feltétel adott egy sikeres vállalkozás elindításához, nincs más dolgunk, mint ezeket az ötleteket felfedezhetővé tenni.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A versenyre a hazai egyetemisták mellett az alábbi országok egyetemeiről jelentkezhetnek az innovatív ötlettel fiatalok: Horvátország, Ausztria, Románia, Ukrajna, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia.

A szervezők a programba vállalkozói ötlettel és hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistákat, hallgatói csapatokat várnak, akiket a kiválasztási folyamat során egy szakértő zsűri véleményez. Az online jelentkezést követően a szakmai zsűri által kiválasztott 16 hallgatói csapat, egy 2 napos felkészítésen (bootcamp-en) vehet részt Budapesten, amely során szakmai mentorokkal építhetik fel üzleti stratégiájukat és készülhetnek fel a befektetők előtti bemutatkozásra.

A felkészítést követően a döntőbe jutott 8 csapat egy lépéssel közelebb kerülhet a Hiventures 9 milliós inkubációs befektetési lehetőségéhez, illetve részt vehetnek a Startup Campus nyári inkubációs programjában. A győztes csapatnak a nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntése alapján 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra. A döntőre 2018.május 24-25-én, a bécsi Pioneers startup esemény részeként kerül sor.

„A Zyntern.com alapítóiban már az egyetemi évek alatt megfogalmazódott az ötlet, ami ma több ezer fiatalnak és sok száz munkaadónak segít egyedülálló módon egymásra találni. A Startup Campus egy remek lehetőség, hogy más fiatalok ötleteiből is valóság legyen. Hiánypótló kezdeményezés, mert kifejezetten diákoknak ad lehetőséget, hogy az egyetemi évek alatt ismerkedjenek a startup világgal és a legjobbaknak anyagi támogatást is biztosít az elinduláshoz. Egy ilyen programot mellé örömmel csatlakozunk együttműködő partnerként.” – tette hozzá Megyeri Mirtill, a Zyntern társalapítója.

A Startup Campus University – Innovative Idea Battle fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A program hivatalos nyelve az angol, jelentkezni március 30-ig lehet itt.

Ha még többre vagy kíváncsi, akkor ide kattinva nézd meg a programról készült kisfilmet!

Partnerek: Pioneers, Hiventures, EH Invest, Zyntern.

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben