Hirdetés

Egy év alatt duplázódott a magyar tőkebefektetések száma

Rekordot döntött tavaly az európai startup piac mind a befektetések számát, mind értékét tekintve – állapítja meg a legfrissebb EY Start-Up-Barometer. A tőkebefektetések száma arányaiban Magyarországon nőtt a leginkább az egy évvel korábbi állapothoz képest. A legtöbb befektetői pénzhez 2018-ban is Nagy-Britannia induló vállalkozásai jutottak.

Töretlen a bizalom az európai startupok iránt, így az induló vállalkozások számára nyújtott befektetések száma és értéke is új csúcsot ért el tavaly. Összesen 4199 alkalommal vontak be tőkét startupokba 2018-ban, ami 15 százalékos emelkedést jelent az azt megelőző évhez képest. A befektetések értéke két számjegyű növekedéssel (11%) átlépte a 21 milliárd eurót az európai startup-piacot vizsgáló EY-tanulmány szerint.

A magyar startupokba a tavaly elért 132 tranzakcióval dupla annyi befektetés érkezett, mint egy évvel korábban, ami páratlan eredmény a rangsorban.

A tőkebefektetések számát tekintve Magyarország ezzel az előkelő nyolcadik helyet foglalja el Európában, megelőzve Oroszországot és Dániát (123, 102 tranzakció). A régióból egyedüliként hazánk került fel a TOP10-es listára.

„Magyarországon egyre fejlettebb a startup ökoszisztéma és részben ennek is köszönhető, hogy a hazai startup közösség Európában is az egyik legaktívabbnak számít”

– mondta Nagy Ferenc, az EY Tranzakciós Tanácsadási Üzletágának szakértője. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az innovatív szemlélet és egy jó ötlet azonban önmagában nem elég a siker eléréséhez. Elengedhetetlen egy elkötelezett és hiteles csapat, továbbá a nemzetközi üzleti szemlélet és stratégia, amik kulcsszerepet játszanak abban, hogy az alapítók megtalálják a számukra megfelelő befektetőt jövőbeni terveikhez” – tette hozzá a tanácsadó.

Nagy-Britanniában több mint 7 milliárd eurót fektettek induló helyi cégekbe, ezzel továbbra is vezető pozíciót foglal el az európai startup ökoszisztémában. A második helyezett Németországban közel 5 milliárd eurót invesztáltak, míg Franciaország induló vállalkozásainak megközelítőleg 3 és fél milliárd euró jutott 2018-ban.

Maradj naprakész a hazai startup hírekkel kapcsolatban – kövesd Facebook oldalunkat!

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben