Hirdetés

Eggyel közelebb került az Uber az önvezető autókhoz

A Toyota úgy döntött, hogy bizalmat szavaz az Ubernek. 500 millió dollárral szállt be, annak reményében, hogy közösen tudnak dolgozni a jövőben az önvezető autók fejlesztésén. Ezzel 72 milliárd dollárra növekedett a világ vezető fuvarmegosztójának értéke.

A tervek szerint az együttműködés keretében az Uber adja majd az önvezető rendszerét, míg a Toyota az által fejlesztett vezetéstámogató megoldásokkal száll be a közös munkába. Az egyes technológiák első körben a Toyota által gyártott Siennában kaphatnak helyet, illetve jelenhetnek meg az Uber utazásmegosztó rendszerében 2021-ben.

Az együttműködés elmélyítése összhangban van az Uber vezére, Dara Khosrowshahi által korábban meghirdetett stratégiával, amelynek értelmében a vállalat nem egyedül, hanem partnerek bevonásával kíván önvezető autókat fejleszteni.

A most bejelentett üzlet új életet lehelhet az Uber önvezető autózáshoz kapcsolódó projektjébe. Azt követően ugyanis, hogy egy önvezető módban közlekedő Uber-autó halálra gázolt egy gyalogost az Arizona államban található Tempe városában, több száz járművet vont ki a forgalomból a vállalat.

A bejelentés érdekessége, hogy az 500 millió dolláros beruházással 72 milliárd dollárra értékelték az Ubert. Ez hatalmas ugrást jelent néhány hónap alatt, december végén a Softbank és partnerei szálltak be a vállalatba, akkor még csak 48 milliárd dollárra tették a cég értékét – írta a portfolio.hu.

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben