Hirdetés

Eger is csatlakozott az innovációs platformok hálózatához

Az innovációs platformok országos hálózata mára gyakorlatilag teljessé vált, hiszen az Eszterházy Károly Egyetemen (EKE) is létrejött a Területi Innovációs Platform. A Területi Innovációs Platformok (TIP) kialakításának 2019 novemberében elindított kezdeményezése a régiók legfontosabb innovációs szereplőit kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben.

Az NKFI Hivatal elnökhelyettese elmondta: az egri innovációs platform együttműködést teremt a régióban lévő vállalkozások és az egyetemek között abból a célból, hogy segítse az innovációt és a versenyképességet.

„Lehetőségünk van arra, hogy a platformokat összekössük egymással. Jól állunk ezzel, bár a koronavírus késleltette a folyamatokat” – mondta az elnökhelyettes. Közlése szerint a vírushelyzet miatti időszakban online próbálták működtetni a rendszert, és kifelé tartva ebből a helyzetből, intenzívebbé lesz tehető a működés. Az innovációs platformok létrehozásának fő célja, hogy az egyetemen lévő kapacitások – beleértve a képzés mellett a kutatásfejlesztést is – érdemben tudjanak szolgáltatni a kis- és közepes vállalkozások felé, a cégek pedig be tudják emelni működésükbe az egyetemeken fellelhető eredményeket, ezáltal tudjanak erősödni, illetve hogy egymással is együttműködjenek ezek a vállalkozások” – fejtette ki az elnökhelyettes.

Pajtókné Tari Ilona, az Eszterházy Károly Egyetem rektora az MTI kérdésére azt mondta: stratégiai jellegű célkitűzéseik között szerepel a hatékonyabb kapcsolódás a térség gazdasági szereplőihez. Ezen célkitűzés  megvalósításához egy tudástranszferre van szükség egyetemen belül és egyetemen kívül is.

A stratégiai célkitűzések megvalósulását segíti elő a Területi Innovációs Platform megalakulása is. Szervezett keretek között folyik majd a munka, és az egyetem részt vesz ebben a koordinációban. A hallgatók gyakorlati helyszínként használják majd a partner vállalkozásokat, illetőleg kettős, duális képzésekben vesznek részt – ismertette az EKE rektora.

A platform megalakulásának alkalmából Gödri István, az egri Emerson Automation FCP Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette: a duális képzés nagyon jó alap. „Hiszem, hogy a hidak az egyetemek és a vállalatok között felépíthetők, és abban segítenek, hogy kellő vállalati tudással, vállalkozói vénával és szemlélettel rendelkezve egyszerűen helytálljanak az életben a fiatalok” – mondta a cégvezető

Több évre tekint vissza az együttműködés a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK), valamint az egyetem között – mondta az MTI-nek File Sándor, a HKIK főtitkára. A főtitkár hangsúlyozta: az elv, hogy

az alapkutatáson túl olyan kutatások is elindulhassanak, amelyek közvetlenül piaci hasznosításra kerülnek.

Napjanikban számos kihívás jelentkezik, mint például a zöld gazdaság fejlesztése, vagy az automatizálás, amelyekben fejlődniük kell a vállalkozásoknak, elsősorban a helyi kis- és középvállalkozásoknak. Számukra nagyon jó lehetőséget kínál, hogy egy helyi felsőoktatási intézmény keretében kaphatnak ehhez megfelelő muníciót – mondta a kamara főtitkára.

A Területi Innovációs Platformok (TIP) kialakításának 2019 novemberében elindított kezdeményezése a régiók legfontosabb innovációs szereplőit – egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, üzleti angyalokat, országos kamarai hálózatokat – kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben. A TIP alapító nyilatkozatát eddig 11 vidéki és 12 budapesti egyetem írta alá, valamint 5 országos szakmai szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.

Fotó: https://uni-eszterhazy.hu/

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben