Hirdetés

Digitális segítség a céges szerződéskötésekhez és elszámolásokhoz

Elindult az első magyar regtech ésfintech együttműködés! Már regisztrálhatnak a magyar és a cseh cégek a visegrádi régió első digitális szerződéskötő és kereskedelmi felületére, a TrustChain Platformra, akik a mindennapos adminisztratív és jogi rutinfeladatok egyszerűsítésére kínálnak digitális megoldást.

Az új és meglévő szerződésekkel járó mindennapos adminisztratív és jogi rutinfeladatok évente átlagosan 42 napot* vesznek el az ügyvezetők és segítőik életéből, így az üzletszerzés, a cégépítés idejéből. Ezen változtat a Trustchain Systems Kft. a ma induló automatizált ügyfél-azonosítási, szerződéskötési és kereskedelem-finanszírozási szolgáltatásaival – jelentette be a cég ügyvezetője, dr. Romhány Gergely a biztonságos pénzügyi hátteret biztosító Barion Payment Zrt. vezérigazgatójával, Kiss Sándorral tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a TrustChain Platformot egyaránt ajánlják a kis-, közép- és nagyvállalatok számára. Használatával gyorsan, biztonságosan, a szerződés létrehozásától a záró elszámolásig digitálisan valósíthatják meg az egymás közötti partnerazonosítás, a szerződéskötés és a kapcsolódó pénzügyi elszámolás folyamatát. A TrustChain-felhasználók a szerződéseket és a dokumentumokat egy online platformon hozzák létre vagy töltik fel, és telefonjukon írják alá. Ily módon biztosított a fizikai és időbeli korlátok nélküli jognyilatkozatok tétele, illetve a szerződések aláírása.

Okostelefonos applikáción keresztüli távoli ügyfél-azonosítási és minősített elektronikus aláírási megoldások garantálják a partnerek és a digitális szerződések jogi biztonságát, a hazai jogszabályoknak, valamint az európai uniós irányelveknek való megfelelőséget ­– hangsúlyozta dr. Romhány Gergely. A cégek közötti biztonságos fizetésről a TrustChain Platform partnere, a Barion Payment Zrt., a hazánkban eddig egyedüli elektronikuspénz-kibocsátó intézmény gondoskodik.

Magyarország egyik piacvezető fintech cégeként a Barion Payment Zrt. több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig csaknem másfél millió felhasználó fizetett a rendszerrel, havi szinten milliárd forintos forgalmat realizálva – ismertette a kereskedelmi adatokat Kiss Sándor vezérigazgató.

A Barion-rendszer innovatív Smart Gateway megoldásai közül a befoglalásos-zárolásos szolgáltatást nyújtja a platformhoz, amely a Biztonságos fizetés név alatt érhető el. Ennek kiválasztásakor a szerződéses összeg befoglalásra kerül a vevő Barion-számláján. Feloldására és az eladó Barion-számlájára történő azonnali átvezetésére a szerződéses feltételek teljesülése esetén kerül sor. A folyamat ellenőrzésében a TrustChain mint teljesítési segéd automatizáltan vesz részt. E fizetési mód használatával a vevő vitathatatlanul igazolja a fizetőképességét az eladó számára, az eladó pedig biztos lehet abban, hogy szerződésszerű teljesítés esetén azonnal kifizetik.

A sajtótájékoztatón dr. Romhány Gergely szólt arról is, hogy 2019 augusztustól a magyar és az angol mellett cseh nyelven is működik a platform, 2019 végétől pedig az osztrák és a szlovák cégek is regisztrálhatnak. Új nyelvek és további országok bekapcsolása mellett olyan pénzügyi szolgáltatások is elérhetővé válnak a regisztrált és tanúsított cégek számára, mint az onlinefaktoring-szolgáltatás, a biztosítási termékek és az import-export hiteltermékek.

A TrustChain Platform informatikai fejlesztéseit a Tappointment Kft. biztosítja, stratégiai együttműködésük megteremti a folyamatos fejlődés és a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét.

 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben