Hirdetés

Digitális fókusz a Xylemnél

Stratégiai jelentőségű változás indult a múlt évben a Xylem Water Solutions Kft.-nél, melynek keretében a digitális megoldások fejlesztése és értékesítése egyre nagyobb szerepet kap, ennek támogatására már idén bővítik a hazai csapatot.

A rendkívüli piaci körülmények ellenére eredményes évet zárt 2020-ban a Xylem Water Solutions Kft. A vízipari technológiák egyik meghatározó nemzetközi szállítója, a Xylem értékesítéssel foglalkozó magyarországi leányvállalata régiós központi szerepet is betölt, a magyar mellett a cseh, a szlovák, a román és a moldáv piacért is a törökbálinti központú, jelenleg mintegy 50 főt foglalkoztató cég felel.

„Elégedettek vagyunk a tavalyi eredményeinkkel, különösen fontosnak tartom, hogy nemcsak hazai piacon, hanem az összes többi országban is sikerült egységesen növekednünk. A múlt év komoly kihívásokat tartogatott nekünk és ügyfeleinknek egyaránt. Viszont úgy gondolom, hogy a rendkívüli helyzet egyben lehetőség is volt arra, hogy a vállalatok átgondolják azt, hogyan tudják hatékonyabban végezni feladataikat, ami például a vízgazdálkodás és vízkezelés területén a korábbinál jobban előtérbe hozhatja a digitális megoldásokat” – mutatott rá Pintye Ákos, a Xylem Water Solutions Kft. ügyvezető igazgatója.

A társaság a víz- és szennyvízszolgáltató cégek mellett ipari vállalatoknak, illetve építőipari beruházásokhoz szállít víz- és szennyvízkezelést támogató berendezéseket és rendszereket, többek között tisztavizes és szennyvízszivattyúkat, vezérlő rendszereket, UV- és ózontisztító berendezéseket, szennyvíztelepi technológiákat.

A Xylem új stratégiája keretében az eszközgyártás mellett egyre nagyobb szerepet kap a modern digitális megoldások fejlesztése, mint például az energiamenedzsment, a csőhálózat diagnosztikai megoldások, a folyamat optimalizálás mesterséges intelligencia alkalmazásával, azaz, hogy az üzemeltetők számára a lehető legoptimálisabb erőforrás alkalmazásával, a legkevesebb beavatkozással járó, leghatékonyabb működési módot ajánlja minden működési körülmény esetén.

„Kis túlzással úgy is fogalmazhatunk, hogy kezdünk szoftvercéggé válni. A távlati tervünk, hogy a hagyományos, megbízható márkáink megtartása mellett digitális platformot és megoldásokat kínáló vállalkozássá váljunk. A stratégiai célok figyelembevételével bővítjük a hazai csapatunkat is, a tervek szerint csak idén több mint tíz fővel növeljük a törökbálinti létszámot, ami lehetőséget ad számunkra az értékesítés mellett a szerviz fejlesztésére is. Optimista vagyok az idei év kapcsán, és azt várom, hogy sikerül megismételni a tavalyi növekedést” – tette hozzá Pintye Ákos.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben