Hirdetés

Deloitte: optimisták a vállalkozások

üzleti terv

Bár látnak kockázatokat is, de összességében optimizmus jellemzi a magánkézben lévő közepes méretű vállalkozásokat világszerte. A többségük a főbb eredménymutatók javulását várja idén – derül ki a Deloitte Private globális kutatásából.

A felmérésben szereplő cégek mintegy kétharmada a bevételben és a profitban is növekedést vár, közel felük ugyanakkor a saját iparágában áttörést jelentő technológia, vagy piaci szereplő megjelenésével számol a következő 2-3 évben.

„A Deloitte Private felmérése során 30 ország közel 1900 vezetőjét kérdeztük meg, akik többsége kedvezően ítéli meg a magánvállalkozások helyzetét és a jövőbeni kilátásaikkal kapcsolatban is optimisták. A kutatásban megkérdezettek közel kétharmada bizakodó a következő két évvel kapcsolatban” – mondta el dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private magyarországi vezető partnere.

A társaságok többsége növekvő bevétellel és profittal számol, miközben csökkenést a forgalom kapcsán 5, a nyereség esetében pedig 7 százalékuk prognosztizál. A pozitív jövőképet jelzi, hogy a vállalkozások többsége 25 százalékos, vagy annál nagyobb mértékű bevételnövekedést vár 2018-ban.

 

Általános optimizmus, régió-specifikus kockázatok

Az általános optimizmus ellenére a Deloitte Private felmérése során megkérdezett cégek 53 százaléka, főként az amerikai kontinensen működő vállalatok, hazai piacukon az üzleti tevékenységükkel kapcsolatban a bizonytalanság növekedésére számít.

A vállalatok növekedésére fenyegető hatásként a megkérdezettek többsége az anyaországban tapasztalható bizonytalan gazdasági kilátásokat és a nyersanyagárak, illetve egyéb működési költségek, mint például az energia árának emelkedését nevezte meg. Ez utóbbi szempont elsősorban az ázsiai és csendes-óceáni régió magánvállalkozásai számára jelent kihívást.

A megfelelő munkaerő megszerzésének és megtartásának képessége a harmadik helyen szerepelt, amely az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban tevékeny vállalatok számára jelentős nehézséget okoz. Ezt a felmérésben résztvevő cégek 21 százaléka jelölte meg, mint a növekedését veszélyeztető tényezőt. A negyedik helyre pedig az adott iparágban áttörést jelentő technológia, valamint piaci szereplők megjelenése került, amely a társaságok ötöde szerint negatív hatással lehet jövőbeni fejlődésükre, és amelyről 49 százalékuk gondolja úgy, hogy valószínűleg a következő 2-3 évben be fog következni.

A felmérés során a magyar magánvállalkozások jelentős kockázatként a bizonytalan gazdasági kilátásokat, a gyenge hazai piaci keresletet, a finanszírozás biztosítását, a munkaerő toborzását, a nyersanyagárakat, valamint a működési költségeket említették.

A Deloitte Private kutatása során megkérdezett vezetők többsége egyöntetűen a geopolitikai bizonytalanságot emelte ki, mint növekedést akadályozó tényezőt, de emellett az egyes régiók válaszadói kockázati elemként nevezték meg a devizaárfolyam-ingadozásokat, a gyengülő hazai piaci keresletet, a megnövekedett szabályozási követelményeket és a technológiai költségeket is.

A megkérdezett vállalatok többsége szerint a növekedést hátráltató kockázatokat legfőképp a hatékonyság javításával lehet leküzdeni, amelyet az új termékek és szolgáltatások bevezetése, valamint a meglévő piacok kiterjesztése követ. A külföldi piacokon való megjelenést 20 százalékuk, míg a digitális átállást 19 százalékuk tartja kulcstényezőnek a jövőbeni növekedés szempontjából. A kutatásban résztvevő vállalkozások túlnyomó többsége szerint export bevétele a következő 12 hónapban számottevően nem változik, 10 százalékuk csökkenést, míg 27 százalékuk bővülést vár ezen a területen.

 

A nemzetközi piacok szerepe meghatározó a bevételszerzésben

A megkérdezett vállalatok közel 90 százaléka szerzi bevétele egy részét külföldi piacokról, míg 43 százalékuk bevételének több mint egynegyede származik a világpiacon folytatott üzleti tevékenységből. A megkérdezettek 10 százaléka számol a nemzetközi piacokról befolyó bevétel csökkenésével 2018-ban.

„A magyar magánvállalkozások is optimistán tekintenek a 2018-as évre, tőkebefektetésük, profitjuk és bevételük növekedése mellett munkaerejük bővülésére is számítanak. Az üzleti életet befolyásoló tényezők tekintetében ugyan a tavalyihoz képest több bizonytalanságtól tartanak a hazai cégek, a következő két év üzleti kilátásai vonatkozásában kifejezetten bizakodóak. A felmérés során megkérdezett magyar magánvállalkozások többsége ebben az évben is arra számít, hogy bevétele legalább negyede, de akár 40 százaléka is külföldről, legfőképp Nyugat-Európából érkezik majd” – mondta el dr. Baranyi Gábor, a Deloitte Private igazgatója.

 

Innováció felgyorsítása technológiai megoldásokon keresztül

A kutatás szerint az informatikai biztonság, az üzleti analitika, a felhő alapú infrastruktúra megoldások, a mobileszközök alkalmazása és a big bata megoldások lesznek a vállalkozások számára leginkább meghatározó technológiai trendek 2018-ban, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak üzleti sikerek eléréséhez és az innováció felgyorsításához. A megkérdezettek többsége, 40 százalék szerint a felhő alapú szoftver szolgáltatásokra (SaaS – software as a service) költenek majd, de ugyanilyen arányban hajtanak végre fejlesztéseket az ügyfélkezelő rendszerek (CRM) területén is. Adatelemzéssel és az üzleti folyamatok automatizálásával kapcsolatos beruházásokat a társaságok 38 százaléka tervez idén.

 

A fúziók és felvásárlások növekedése várható

A tavalyi évre jellemző alacsony M&A aktivitás ellenére a megkérdezett magánvállalkozások közel fele tervezi kiszemelt cégek felvásárlását ebben az évben. A felvásárlások a stratégiai növekedés eszközeként szolgálnak, mivel hozzájárulnak az új nemzetközi piacokra való belépéshez és a meglévő ügyfélkör bővítéséhez, valamint diverzifikálásához is.

 

A munkaerő-toborzás döntő szereppel bír

A magánvállalatok egyre inkább a tehetséges munkaerő megszerzésére és megtartására fókuszálnak, mivel a technológiának köszönhetően az optimalizált munkafolyamatok mellett a munkavállalók egyre több szabad kapacitással rendelkeznek. A megkérdezett vállalatok fele tervezi, hogy munkavállalói szakmai továbbképzésébe, harmada pedig vezetői tréningprogramokba fektet be az állandó munkaerő-toborzási kihívások leküzdése, a növekvő munkaerőigények kielégítése és a munkavállalók megtartásának fokozása érdekében.

 

A Global Perspectives for Private Companies című kutatásról

A Deloitte Private megbízásából a kutatást az OnResearch 2017 augusztusa és szeptembere között végezte el. A felmérésben 30 országból 1882 vállalati felső vezető vett részt. A kutatás során 10 millió és egymilliárd dollár közötti éves árbevételű cégek képviselőit kérdezték a következő 12 hónapra vonatkozó várakozásokról és tervekről. A felmérésben résztvevő társaságok 85 százaléka magántulajdonban van.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások