Hirdetés

Csökkenhetnek a Google hirdetésből származó bevételei

Váratlan fordulat jöhet idén a Google amerikai hirdetési bevételeiben, az eMarketer előrejelzése ugyanis csökkenést jelez erre az évre. A Facebook kis mértékben ugyan, de tovább növeli majd reklámbevételeit, az Amazon pedig várhatóan 2020-ban is hasít majd.

Amióta az eMarketer prognózist ad ki a legnagyobb internetes cégek digitális reklámbevételeiről, még soha nem fordult elő, hogy csökkent volna ez a tétel a Google-nél. A piackutató azza számol, hogy az Egyesült Államokban a cég nettó digitális hirdetési bevétele 39,58 milliárd dollár lehet az idén, ami 5,3 százalékos csökkenést jelentene az egy évvel korábbihoz képest. A cég még így is a tartja piacvezető pozícióját, piaci részesedése az amerikai online reklámpiacon 29,4 százalék lehet ebben az évben.

A Facebook várhatóan jobban viseli majd a járvány és a nyomában járó gazdasági válság hatásait, igaz a reklámbevételek növekedési üteme náluk is jócskán elmarad a korábbi években megszokottól. Míg 2019-ben az előző évhez képest 26,1 százalékkal nőtt a társaság amerikai hirdetési bevétele, addig idén mindössze 4,9 százalékos fejlődésre lehet számítani és 31,43 milliárd dollár lehet a reklámbevétel.

Az eMarketer elemzésében vizsgált harmadik nagy internetes cég, az Amazon viszont idén is meglepően nagy előrelépésre számíthat, igaz jóval kisebb a vállalat reklámbevétele, mint riválisainak. A társaság idén 12,75 milliárd dollárra számíthat ebből a forrásból, ami éves összevetésben 23,5 százalékos bővülést jelentene. Ez egyben azzal is jár, hogy piaci részesedése majdnem két százalékponttal nő majd, és elérheti a 9,5 százalékot.

Az eMarketer előrejelzése szerint a teljes amerikai digitális reklámpiac 134,66 milliárd dolláros lehet idén, ami éves szinten 1,7 százalékos növekedést jelent.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben