Hirdetés

Cégvezetők indítanak társadalmi akciókat

A lakosság, a munkavállalók és a befektetők többsége is elvárja a cégvezetőktől, hogy fellépjenek a gazdaságot fenyegető globális kihívások megoldása érdekében. A világ legnagyobb vállalatainak első emberei és intézményi befektetők körében végzett EY CEO Imperative Study szerint a CEO-k több mint kétharmada tervezi is, hogy nyilvánosan fog képviselni fontos társadalmi ügyeket.

A munkavállalók 71 százaléka elvárja a cégének vezetőjétől, hogy aktívan lépjen fel a globális kockázatok kezelése érdekében, mint amilyen például a klímaváltozás, a kibertámadások vagy a nemek közötti egyenlőtlenség. A vállalatok befektetőinek többsége (60%) még abban az esetben is támogatja ezt, ha rövid távon a cég eredményességének csökkenésével jár, 98 százalékuk ráadásul figyelembe is vette, hogy mit tesz a kiválasztott vállalat a nemzetközi kihívások kezeléséért az elmúlt két évben hozott befektetési döntéseinél.

A rájuk nehezedő nyomást már a megkérdezett cégvezetők 67 százaléka is érzi. A CEO-k több mint fele tervezi, hogy a jövőben nyilvánosan is kiáll a fontos társadalmi ügyek mellett. Őket az igazgatósági tagok 76 százaléka, valamint az intézményi befektetők 79 százaléka is támogatja ebben a törekvésben.

„A hazai vállalatok vezetői sem nézhetik többé a pálya széléről a társadalmat és a gazdaságot fenyegető változásokat” – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY vezérigazgatója. „A munkavállalók, a vásárlók és a befektetők is elvárják, hogy egy cégnek és a vezetőjének határozott elképzelése legyen arról, hogyan tud pozitív társadalmi hatást gyakorolni. Azok a döntéshozók, akik ezt nem teszik meg vagy nem megfelelően lépnek fel a közügyekben, könnyen elveszíthetik az emberek és a beruházók bizalmát. A cégvezetőknek olyan ügyeket kell támogatniuk, amiket hosszútávon, hitelesen tudnak képviselni és a vállalat víziójához is illeszkednek” – tette hozzá.

A megkérdezett cégvezetők negyede már több konkrét lépést is tett a globális kihívások kezelése érdekében – 60 százalékuk a vállalat missziójához kapcsolódó társadalmi akciót indított, közel 50 százalékuk pedig a helyi kormányzattal vagy egy civil szervezettel kötött megállapodást. A vezetők nagy többsége arra számít, hogy a köz- és magánszféra közötti partnerségek egyre gyakoribbá válnak a jövőben.

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben