Hirdetés

Budapestre jön a fejlesztő, aki megmozgatta Mona Lisat

A hír néhány hete bejárta az internetet, hogy az AI technológia már ott tart, hogy egyetlen kép alapján képes hamis videót készíteni emberekről. Így történt meg például az, hogy Mona Lisa arcképe beszél, és ikonikus mosolya helyét más érzelmek és arckifejezések veszik át. A Samsung moszkvai kutatóintézetének vezetője, Egor Zakharov Budapesten ad elő hamarosan – ráadásul a részvétel ingyenes.

A moszkvai Samsung AI Központ kutatói által kidolgozott új módszer lényege, hogy letapogatja a két dimenziós arcképet, majd a megtalált és azonosított pontokat beépíti a forrás arcától a a céloldal arcadataiba, hogy azt aztán animálni tudja. Azt még nem lehet tudni egyelőre, hogy a Samsung mire fogja használni ezt a fejlesztését a jövőben, az viszont biztos, hogy a deepfake egyre nagyobb teret nyerhet általa az online térben. Ez a technológia egyébként single-shot-learning néven vonult be a mesterséges intelligencia történetébe.

A moszkvai csapat élén a fiatal fejlesztő, Egor Zakharov áll, aki hamarosan Budapesten ad elő az ITBN CONF-EXPO keretében, a Groupama Aréna Grandiózus előadótermében. Minden bizonnyal érdekes technológiai részleteket oszt majd meg az érdeklődőkkel, illetve szóba kerül majd az általuk fejlesztett új AI szegmens potenciális veszélyei és a deepfake jövője is.

Érdemes regisztrálni az ingyenes konferenciára, mert a helyek száma korlátozott.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben