Hirdetés

Budapest felnőtt a világ többi fővárosához

Budapest vonzereje turisztikai célpontként megerősödött az utóbbi években, azonban a magyar főváros jelentősége az üzleti és startup életben is növekszik – európai és régiós viszonylatban is. A Design Terminal mentorprogramjának három külföldi csapata három hónapot tölthetett el Budapesten. Most elmesélték, milyen a főváros egy külföldi startup szemével.

Magyarország, és azon belül Budapest egy olyan feltörekvő térség az idelátogató vállalkozások és befektetők számára, ahol még nem telített a piac, és folyamatos igény van innovációra – ezért  rengeteg, még kiaknázatlan lehetőség rejlik benne. A 2018-as év elején számos, innovatív termékre fókuszáló magyar startup – mint az AIMotive vagy az Organica – kapott nemzetközi szinten is jelentősnek számító tőkeinjekciót. A régióban rejlő potenciált mutatja, hogy nemrég a BlackRock, a világ egyik legnagyobb alapkezelője megnyitotta innovációs központját Budapesten.

A Design Terminal célkitűzései között már a Mentorprogram 2014-es megalapítása óta szerepel, hogy hazánk a régió innovációs központjává válhasson. A nemzetközi program tavaszi szemeszterére 2018-ban 25 országból jelentkeztek csapatok. Az intenzív, három hónapos üzletfejlesztés időtartamára a programba beválogatott, legjobb 3 külföldi startup ideiglenesen Budapestre költözött, hogy a magyar csapatokkal együtt vágjon bele a kalandba.

Mi az a mentorprogram?

A Design Terminal három hónapos, intenzív vállalkozásfejlesztő programjában a startupok üzleti modelljét, szervezeti és jogi hátterét, valamint szolgáltatását vagy termékét fejlesztik. A mentoráláson átesett cégek értékesebbé válnak, és alkalmasak lehetnek első befektetőjük fogadására. Az elmúlt évek mentoráltjai között szerepelt a kerekesszékesek közlekedését segítő Route4U, az energiatermelő utcaburkolatot kifejlesztő Platio, és a sürgősségi betegellátást könnyítő GyermekSOS. A tehetséggondozó programot 2014-ben az Európai Bizottság is kitüntetette.

Kizökkent a komfortzónából

“A budapesti startup ökoszisztéma legnagyobb előnye, hogy benne rejlik a növekedés lehetősége. így lehetséges az, hogy egy vállalkozás számára Budapest válhasson a nemzetközi terjeszkedés bázisává.” – fogalmazta meg Maxim Prihodko, a StudyX társalapítója. Az ukrán-orosz startup vállalatok belső képzési rendszerét koordinálja és optimalizálja, így a program során a Design Terminal számos nagyvállalati partnerével is megismerkedhettek az alapítók, akik ezáltal lehetőséget kaptak termékük fejlesztésére és piaci tesztelésére.

A képzés kilépés volt a komfortzónából Elīna Ingelandénak, a LearnIT alapítójának. “Az, hogy egy másik országba költöztem, segített abban, hogy más szemmel nézzem a vállalkozásomat, kiszűrjem a gyengeségeit és azokat a rejtett lehetőségeket, amelyeket eddig nem vettem észre. Minden ambiciózus cégvezető beleesik abba a hibába, hogy csak a napi feladatokra koncentrál, holott sokkal jobban szeretne a vállalkozása hosszú távú céljain gondolkodni. Emiatt is megéri a Design Terminal mentorprogramjába jelentkezni.” – mesélte Elina, akinek vállalkozása olyan workshopokat tart gyermekek részére Lettországban, melynek segítségével könnyedén elsajátíthatják a programozás tudományát.

Fejlődés, növekedés, diverzitás

Ronen Rozenshtein, a FabriXense nevű, izraeli startup alapítója 25 éve, diákként élt már Budapesten, ezért számára nem volt teljesen ismeretlen a környezet. “Észrevehető, hogy mennyit változott ez a város, hogyan nőtt fel a világ többi fővárosához. Szerettem részt venni a Design Terminal mentorprogramjában. Több üzleti problémával is megbírkóztunk itt, és rengeteg segítséget kaptam a mentoroktól, valamint a Design Terminal csapatától” – fogalmazott Ronen, aki kutatótársával együtt egy olyan intelligens eszköz kifejlesztésén dolgozik, amely monitorozza a magzat fejlődését, így segítve várandós édesanyáknak, hogy a terhesség ideje alatt minden rendben történjen.

A diverzitás kérdése a magyar startupok számára is fontos, hiszen kölcsönösen tanulhatnak egymástól a magyar és külföldi csapatok.

A Design Terminal, mentorprogramjának őszi szemeszterére augusztus 5-ig, a honlapján várja olyan startupok jelentkezését, amelyek szívesen dolgoznának együtt nagyvállalatokkal és közben fejlesztenék terméküket vagy szolgáltatásukat.

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben