Hirdetés

Brit elemzés szerint Budapest a legjobb város a startup vállalkozások indításához

Öt vállalkozás képviseli Magyarországot a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány jóvoltából a barcelonai Mobil világkongresszus (MWC 2019) kísérőrendezvényén, a 4YFN startup kiállításon.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Solymár Károly Barcelonában, a magyar stand megnyitóján elmondta: mindez azért kiemelkedő jelentőségű, mivel csak ezen a kiállításon mintegy 20 ezer ember vesz részt, az MWC látogatóinak száma pedig meghaladja a százezret. Az öt startup Barcelonában az egész világnak megmutathatja fejlesztését, amelyből később konkrét, értékesíthető termék lehet. Minden lehetőség adott, hogy találkozzanak későbbi befektetőikkel, vagy akár vásárlóikkal. Hozzáfűzte, hogy Magyarországnak minden lehetőséget meg kell ragadnia ahhoz, hogy megmutassa, valóban a legjobbak között van az infokommunikációs technológia (IKT) területen, a startup cégekkel is.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke elmondta: a szervezet 8. Be Smart versenyének nyertesei, a Mindtech, az Enduraid, a Beachegg, a TMRW Life és a Parkl első alkalommal, önálló magyar standon jelennek meg Európa második legnagyobb startup fesztiválján. A BVK 2015 óta immár a 33. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva. A barcelonai megjelenést Magyarország Barcelonai Főkonzulátusával együttműködésben, Budapest Főváros és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltámogatásával valósítja meg.

Felidézte: Budapest tavaly elnyerte az unióban megszerezhető legrangosabb elismerést, a Startup Europe díjat, és a magyar főváros az utóbbi időben minden, üzleti innovációval és technológiával foglalkozó városértékelő listán előkelő helyen szerepel. Egy friss brit elemzés szerint Budapest Európában a legjobb város a startup vállalkozások indításához.

György László elsőbeosztott, Magyarország Barcelonai Főkonzulátusának képviseletében a stand ünnepélyes megnyitóján azt emelte ki, hogy a magyar vállalkozások egyre versenyképesebbek a nemzetközi piacokon a színvonalas oktatásnak és a folyamatos innovációnak köszönhetően. A 4YFNkiállítás magyar standja lehetőséget ad a kiemelkedő startupok fejlesztéseinek, ötleteinek bemutatására, és támogatja további fejlődésüket – hangsúlyozta.

Szalai Piroska tájékoztatása szerint az öt magyar startup közül a Beachegg egy strandbiztonsági eszköz, az Enduraid pedig a sportolók erőforrás-visszapótlását segítő alkalmazás. A Parkl az e-mobilitás és a digitális parkolásban fejleszt, a TMRW Life okos szállodai szolgáltatásokat, szállodaüzemeltető rendszereket dolgoz ki. A Mindtech az agy-számítógép kapcsolaton alapuló mobilalkalmazás, amely az orvosokat és a fejlesztő pedagógusokat segíti az autizmus és a figyelemzavar jobb megértésében.

(MTI)

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások