Hirdetés

Bővíti a gyárát a Tungsram

A Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtőmű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának – közölte a Tungsram csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozzák, a GE Aviation Hungary Kft.-vel kötött hosszú távú megállapodás alapján a Tunsram újabb ponton csatlakozik a GE beszállítói programjához Magyarországon.

Az új tevékenységhez szükséges iparági követelményeknek való megfeleléshez az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), valamint az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) auditálni fogja a Tungsramot – olvasható a közleményben. A tervek szerint a kezdeti időszakban a kisvárdai gyár több mint 20 munkavállalóját vonják be az új tevékenységbe, képzésüket a GE Aviation veresegyházi gyárában már megkezdték.

Casey Ott, a GE Aviation Hungary Kft. veresegyházi gyárának igazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a cég kereskedelmi hajtómű-portfóliója egyre bővül, ezzel együtt nő az igényük a globális javítási és karbantartási kapacitások iránt. Ez a hajtóereje a Tungsrammal való együttműködésnek is. Jelezte:

2019 folyamán a hajtóműcsövek teljes karbantartása fokozatosan átkerül  a Tungsramhoz.

Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a Tungsram jelenleg a GE egyik legnagyobb beszállítója Magyarországon, az amerikai vállalat a Tungsram bevételeinek mintegy 25 százalékát adja. A kisvárdai fejlesztéssel a Tunsgram új, gyorsan növekvő iparágba léphet alapvető üzletága, a világítástechnika mellett. Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke rámutatott: a Tungsram és a GE Aviation közötti együttműködés jelzi, hogy a hazai kkv-k integrálódni tudnak a globális értékteremtő láncokba, mindez növeli Magyarország globális versenyképességét.

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A világpiacon prémium kategóriájú, európai világítástechnikai márkaként van jelen, amelyet Magyarországon terveznek, fejlesztenek és gyártanak, új üzletágai pedig az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, az alkatrész- és komponensgyártás.

A Tungsram csoport több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztat, termékeinek 95 százalékát exportálja, 22 országban működtet leányvállalatot, 110 nemzetközi piacon van értékesítői hálózata.  Magyarországon öt gyára van.

A GE több, mint 28 éve van jelen Magyarországon, ahol 5000 munkatársat foglalkoztat. Magyarországon 4 gyára, 3 kutatás-fejlesztést végző központja (GE Power, GE Healthcare, GE Aviation) és a regionális üzleti központja található. Magyarországi üzemeiben korszerű egészségügyi, olaj- és gázipari, légi közlekedési, és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt.

 

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben