Hirdetés

Bírságot is kockáztat, aki nem elég körültekintő az online kiskereskedelemben

Az online kiskereskedelelmmel kapcsolatos üzleti megoldások versenyjogi megítélésében több változás is történt az utóbbi időben, és a korlátozások felszámolását célzó új szabályozás is hatályba lépett. Az interneten vállalkozó cégeknek érdemes nagyon körültekintően megkötniük szerződéseiket, mivel akár komoly bírságot is kockáztathatnak.

Évek óta dinamikusan bővül itthon az e-kereskedelem, a legfrissebb hazai statisztikák szerint Magyarországon 2017-ben 365 milliárd forintot költöttek el a fogyasztók az interneten, és a kiskereskedelmi forgalom 4,3%-a internetes értékesítésből származott. Az internetes értékesítés elterjedése olyan új piaci megoldások kialakulásához vezetett, amelyek számos kérdést vetnek fel versenyjogi és fogyasztóvédelmi szempontból is, és sok esetben csak a hatóságok beavatkozását követően válik egyértelművé egy-egy konkrét ügy kapcsán, hogy az internetes kereskedelemmel kapcsolatba kerülő cégeknek – bizonyos alapszabályok betartásán kívül – milyen elvárásoknak kell megfelelniük.

Az online értékesítés szabályozásával kapcsolatos legtöbb versenyjogi jellegű fejlemény a korlátozásának felszámolásával kapcsolatos.

Ez annak tudható be, hogy az Európai Unió már évek óta kiemelt célként kezeli az európai egységes digitális piac kialakítását, aminek az egyik fontos területe a határon átnyúló internetes kereskedelem elterjedésének elősegítése.

Több, már lezárult vagy most folyamatban lévő bizottsági vizsgálat is amiatt indult, mert termékgyártó vállalkozások kifejezetten megtiltották a forgalmazási hálózatukba tartozó kereskedőknek, hogy a termékeket online is értékesítsék. Teljesen egyértelmű az a versenyjogi gyakorlat, hogy az internetes értékesítés általános tilalma súlyos versenykorlátozásnak minősül és nem megengedett.

Sokkal kevésbé egyértelmű a helyzet az olyan korlátozások kapcsán, amikor a gyártók csak azt írják elő a kereskedőik számára, hogy online piactéren – mint pl. az Amazon vagy az eBay – nem kínálhatják az adott terméket. Több olyan tagállami eljárás indult, amelyben az ilyen jellegű megállapodásokat kőkemény, automatikusan tilos versenykorlátozásként marasztalták el. Az Európai Bíróság tavaly decemberben született Coty-döntésében azonban tisztázta, hogy az online platformokon való árusítás tilalma nem minősül automatikusan tiltott versenykorlátozásnak. Sőt, az online platform-tilalom preferálható indokokkal akár megengedhető is lehet.

Az online kereskedelem korlátozásának másik tipikus eszköze az a módszer, amikor valamely gyártó meghatározott szempontok alapján kiválasztott kereskedőkből álló szelektív forgalmazási hálózatot hoz létre és abból kizárja a tisztán online kereskedőket arra hivatkozva, hogy a forgalmazási rendszerének tagjai csak bolti értékesítést is folytató vállalkozások lehetnek. Ez a korlátozás a versenyjogi szabályok alapján nem tiltott, mint ahogyan az sem, hogy a gyártó különböző áron értékesítse a termékeit a csak online, vagy csak bolti kereskedelmet folytató, vagy mindkét értékesítési formát alkalmazó kereskedőknek. Ezzel szemben versenyjogilag már kifogásolható, ha a gyártó az online és offline is értékesítő kereskedőknek adja eltérő áron a termékeit az értékesítés jellegére tekintettel.

Az e-kereskedelem korlátozására alkalmazott további gyakori eszköz az online értékesíthető termékek minimum árainak meghatározása. Ennek a gyakorlatnak az a célja, hogy a gyártó biztosítsa azt, hogy a forgalmazók ne adják sokkal olcsóbban az online kínált termékeket, mint a boltban kaphatókat, hiszen ez a bolti kereskedőket – akik egyébként rendkívül sok többletszolgáltatást kínálnak – hátrányosan érintheti. Az indokok jogossága ellenére ez a típusú korlátozás nem megengedett a versenyjogi gyakorlatban. Az Európai Bizottság például az elmúlt hónapokban több mint százmillió euró bírságot szabott ki négy, elektronikai cikkeket gyártó cégre az online értékesített termékek árának rögzítése miatt és számos más uniós versenyhivatal is aktívan lépett fel a tovább eladási ár rögzítése ellen.

Szintén sokszor előforduló gyakorlat az, hogy a gyártó és a forgalmazó megállapodnak abban, hogy a forgalmazó nem értékesít más nemzetiségű vagy tartózkodási helyű személyeknek interneten keresztül. „Egy ilyen jellegű megállapodás kőkemény versenykorlátozásnak minősül és versenyhatósági eljárás esetén nagy eséllyel bírság kiszabásához vezet. Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy

a fogyasztók nemzetiségi vagy letelepedési hely szerinti megkülönböztetését nemcsak a versenyjogi szabályok tiltják, hanem az idén hatályba lépett ún. geo-blocking rendelet is, amely több részletszabály bevezetésével próbálja meg elősegíteni a határon átnyúló kereskedelem elterjedését” – mutatott rá dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának ügyvédje.

Online korlátozásokat azonban nemcsak a bolti kereskedelem támogatásában érdekelt gyártók alkalmazhatnak. Az utóbbi időben a versenyhatóságok több ügyben is eljárást indítottak amiatt, mert online platformok vagy ár-összehasonlító oldalak arra kötelezték a velük szerződő feleket, hogy tájékoztassák őket arról, hogy más online felületekkel milyen szerződést kötöttek, majd arra kötelezték őket, hogy nekik is legalább ugyanolyan kedvező szerződéses feltételeket biztosítsanak. Összességében jól látható, hogy

az online kereskedelemmel kapcsolatos szabályok folyamatosan fejlődnek és a változások valószínűleg az elkövetkezendő időszakban is nagyon intenzívek lesznek.

„Erre utal a Bizottság 2018. november 8-án közzétett “roadmap”-je, amiben hivatalosan is közölték, hogy az online kereskedelem versenyjogi szabályait meghatározó ún. vertikális csoportmentességi rendelettel kapcsolatban nyilvános konzultációt kezdeményeznek. A csoportmentességi rendelet hatálya 2022-ben fog lejárni, és a Bizottság a stakeholderek véleményének tükrében szeretné eldönteni azt, hogy a jelenlegi szabályozás megfelelő válaszokat ad-e az elmúlt években kialakult változásokra, így elsősorban az online kereskedelem elterjedésére és az új online piaci szereplők belépésére. A konzultációs folyamat eredményeként a későbbiekben sor kerülhet a vertikális csoportmentességi rendelet szabályainak akár jelentősebb felülvizsgálatára is” – jelezte dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda partnere.

Az online kereskedelemmel kapcsolatos szabályok folyamatos változása és összetettsége miatt az e-kereskedelemmel kapcsolatba kerülő vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk szerződéses partnereikkel való megállapodásaik megkötése, illetve ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakítása során és a felmerülő összetett kérdések megválaszolásához minden esetben érdemes szakember tanácsát kérni.

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások