Hirdetés

Balaton vibe, rövidnadrág és őszinte beszélgetések: ilyen volt az első Innovációs és Startup Napok a Balaton-felvidéken

Május közepén rendezte meg a PortusHome Coworking&Coliving, a StartITup Győr, az Input Program és a Draper Startup House az első közös eseményét Vászolyon. A startup ökoszisztéma szereplőit régiós, országos és nemzetközi szinten is összekötni szándékozó esemény elérte célját: őszinte, sallangmentes beszélgetések, baráti eszmecserék, fuckup storik és jobbító szándék jellemezte a 3 napos eseményt.

Antal Csaba, a  PortusHome alapítója a szakmai munkája során az elmúlt 15 évben részt vett kockázati tőkebevonásban, exitben és természetesen bukásokban is, így felelősséget érzett abban, hogy a startup ökoszisztéma szereplőit összekapcsolja. Olyan eseményt szeretett volna megvalósítani, ami összeköti az ökoszisztéma különböző szereplőit egy jó hangulatú, laza, mégis profi színvonalú rendezvény keretében. A végeredményről Csaba így nyilatkozott: “Az inspiráló helyszín, a természeti környezet, valamint a programok és a szervezők is mindvégig a nyitott, őszinte kommunikációt bátorították. Így egyedülálló módon három olyan napot zárt a rendezvény amikor ötletgazdák, startupok, tanácsadók, akcelerátorok, angyal befektetők és intézményi kockázati tőkealap kezelők mindannyian kötetlenül beszélgettek, tanultak egymástól és együtt boncolgatták a hazai ökoszisztéma sajátosságait, kihívásait. Mindezt akár késő estig a teraszon, vagy a  kertben, tábortűz mellett.”

A hosszú szünetek és networking lehetőségek mellett a 3 nap programja úgy épült fel, hogy egy szűkebb perspektívából kezdve fokozatosan jusson el a nemzetközi piacralépés tematikáig. Az első nap a régiós ökoszisztémákról szólt, illetve a délutáni szekcióban a startup fogalma került napirendre és a finanszírozási kérdések: még mindig bőven van ebben edukációs feladat.

A második nap a Cápák között című műsor ihlete rendhagyó startup-befektetői beszélgetéssel indult: 2 perces pitch helyett egy kötetlen, baráti beszélgetésben ismerkedhetett meg egymással ötletgazda és befektető. A beszélgetések során a hallgatóság megismerhette mindkét oldal érdekeit, gondolkodásmódját. 4 csapat mutatkozott be ebben a programban: a Photon, a Likespace, a Marketyour.store és Sharention.

A beszélgetések tanulságait Szántó Károly, a Mandolab alapítója és stratégiai vezetője így foglalta össze: „Hazai startupok tőkebevonása során gyakran szembesülök azzal, hogy az alapítók kizárólag vagy nagyrészt hazai és regionális piacokban gondolkodnak és nem a globális piacban. Emiatt sérül a product market fit és egyben belső gátat is szabnak a skálázódásnak. A másik gyakori hiba, hogy alábecsülik azt az elkötelezettségi szintet, amit egy sikeres startup építése igényel. Mindkét hiba javítható edukációval és bevált gyakorlatok ismertetésével.”

Khader Attila, a Startup Campus befektetési igazgatója szerint a 3 leggyakoribb hiba, amibe az alapítók vagy csapatok nagy része rendre belefut: 

  1. A piac helyett annak a képnek fejlesztenek terméket, amit ők a piacról a fejükben alkottak. Ez még a legjobb csapatoknál is előfordul és ez a két dolog “ütközni” szokott.
  2. Van, hogy rosszul priorizálnak, elaprózzák az erejüket, a hetedik startup versenyre és a harmadik pályázatra fókuszálnak a piac és a termék helyett.
  3. A befektetésben látják az előrelépést, sikert, pedig az valójában egy feladat, megbízás arra, hogy elérjék az igazi célt, a vállalat és innováció felépítését.

Délután az üzleti tervezési folyamatokba és az üzleti modell építés népszerű módszertanába nyerhettek betekintést az érdeklődők. Az alkonyati órákat a résztvevők a teraszon töltötték és egymás bukás sztorijainak tanulságaiból inspirálódva fogtak hozzá a hazai startup ökoszisztéma elméleti megreformálásnak.

Az éjszakába nyúló beszélgetés számos nehéz kérdést hozott felszínre, melyekre a válasz csak az ökoszisztéma különböző szereplőinek összefogásával születhet meg.

Egy asztalnál ötletgazda, alapító, befektető, tanácsadó, egyetemek, állami kezdeményezések, akcelerátorok és cégek képviselői, szabadúszók és művészek: a sikeres ökoszisztéma építéshez mindannyiukra szükség van.

A pénteki napra régiós és hazai példákkal, sikerekkel és bukás sztorikkal, jó gyakorlatokkal alaposan felvértezve érkeztek a résztvevők. Az utolsó napon a nemzetközi piacra lépés kapta a főszerepet. Az esemény során általánossá vált őszinte, kötetlen beszélgetések formájában hangzottak el tanulságok, ötletek és tanácsok. Abban minden érintett egyetértett, hogy a nemzetközi startup közösségekhez való csatlakozást és tanulást nem lehet elég korán kezdeni, már ötlet fázisban érdemes globális piacban gondolkodni és rákapcsolódni azokra a csatornákra, ahol ezzel kapcsolatban ismereteket szerezhetünk. Ehhez nyújt segítséget a PortusHome nemzetközi partnere, a Draper Startup House, akik az esemény kapcsán egy magyar startup alapító számára ösztöndíjat ajánlottak fel a soron következő Fundamentals of Entrepreneurship Programjukon való részvételre. Az ösztöndíjra május 30-ig lehet jelentkezni.

“A nemzetközi startup közösségben való részvételt nem tartom opciós dolognak, egyszerűen muszáj jelen lenni!”

Minél szélesebb körben gyűjtünk ismertségeket, szerzünk barátokat más alapítók személyében, ismerünk meg kultúrákat, piaci lehetőségeket, befektetőket annál többet tudunk hozzátenni a saját startupunkhoz és a magyar startup közösséghez. A Draper University programjának legnagyobb előnye, hogy minden egy helyen van. Rengeteget lehet belőle tanulni, nagyban hozzájárul a személyes és szakmai fejlődésemhez!” – mondja Marencsák Noémi, a Babypurp alapítója, a legutóbbi Fundamentals of Entrepreneurship Program magyar résztvevője.

Az eseményt jól keretezte a kellemes balatoni hangulat, a 25 fok feletti hőmérséklet és szikrázó napsütés. Fontos meglátás volt ebben a környezetben az is, hogy a nemzetközi sikerek bárhonnan megvalósíthatóak, akár egy vidéki, pár száz fős településről irányítva a működést.

“Hiszem hogy lehet sikeres nemzetközi karriert és vállalkozást építeni egy vidéki fenntartható életmód mellett. A hely és a tér meghatározza a gondolkodásunkat. A Balaton-felvidéken ebben a három napban zseniálisan szárnyaltak a gondolatok, jelen voltak az ötletgazdák, a vállalkozók, a helyiek és a befektetők. Szabadúszók, művészek, akik szintén az ökoszisztéma építőelemei. Minden beszélgetés után egyre közelebb kerültek az álláspontok és egyre inkább azon gondolkozott mindenki: mit kellene tenni, mi a következő lépés a siker felé? Ez a megmozdulás egyedülálló volt és összefogásra buzdított mindenkit, hogy tegyünk együtt, építkezünk együtt alulról, hogy a céljainkat elérjük.” – mondta Szabó Krisztián, a StartITup Győr alapítója és az Input Program győri koordinátora.

Keresik a legdinamikusabban növekvő techcégeket

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte immár 23. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosítva arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.

Bővebben

Minden negyedik hazai fintech cég részesült már kockázatitőke befektetésben

A hazai fintech szektor bővülése a koronavírus-járvány megjelenését követően is folytatódott, mára csaknem 150 aktív FinTech vállalkozás működik az országban, amelyek több mint 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak, együttes árbevételük pedig meghaladta a 170 milliárd forintot – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentéséből.

Bővebben

Kalandozások a tokenizáció világában

A blockchain technológia és az erre épülő tokenizáció az élet egyre több területén van jelen. Pontosan ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megismertessük és megértessük ennek előnyeit az üzleti döntéshozókkal – mondta Czeglédi Tamás a Blockchain koalíció szakmai vezetője, a Kalandozások a tokenizáció világában című online kiadványuk megjelenése kapcsán.

Bővebben

Orvosokkal közösen tervezik a jövő magyar kórházait

Automatizált robotrendszerekkel, a páciensek és a dolgozók mozgásának előzetes szimulációjával és a gazdaságos üzemeltetést szolgáló energetikai megoldásokkal segíti a hatékony betegellátást az egészségügyi intézmények következő generációja. Ezeket az orvosokkal szoros együttműködésben alkotják meg az építészek. Már Magyarországon is több ilyen projekt van folyamatban, amelyek tervezésén a kórházfejlesztés terén új szemléletet meghonosító Paulinyi & Partners építésziroda dolgozik.

Bővebben

Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában

Környezetérzékelés, GPS-es és mobilnetes pozícionálás, pontos kamerarendszer. Többek közt ezek az önvezető járművek elengedhetetlen feltételei. A győri Széchenyi István Egyetem csapata évek óta fejleszti autonóm járművét, most pedig izgalmas kihívás előtt áll: július elején a franciaországi Nogaro városában egy komplex feladatokból álló nemzetközi versenyen vesznek részt, ahol a precíziós önvezetéshez szükséges netkapcsolatot a Yettel biztosítja számukra.

Bővebben

Hetvenmillió forintos fejlesztéssel épül a jövő hálózata a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban

Autonóm villamossági hálózatot építenek ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 Technológiai Központjában a Schneider Electric műszaki támogatásával. Az úgynevezett micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai vállalkozások számára is, hogy megismerjék, milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások. A Schneider Electric az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, több mint kétezer munkavállalóval Magyarországon.

Bővebben