Hirdetés

Bajban vannak a fapados légitársaságok?

A Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt – szögezik le. A légitársaság versenytása, a Ryanair ellen is vizsgálatot indítottak.

Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közös közleményben azt írta, elfogadhatatlannak tartják a magyar hátterű légitársaság „utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát”, és különösen felháborítónak azt, ahogy a légitársaság a saját hibájából előállt helyzetet kezeli, a tájékoztatás minimumát sem biztosítva az általa megkárosított utasoknak.

A Miniszterelnökség szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben

„semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait”

 Ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt – szögezik le.

Az utasfelvétellel kapcsolatos incidensek miatt Gulyás Gergely és Tuzson Bence utasítására indította el a fogyasztóvédelmi vizsgálatot a fővárosi kormányhivatal, és az ügyben eljárást indítottak a légitársasággal szemben – olvasható a közleményben.

A fővárosi kormányhivatal a Wizz Air versenytársával, a Ryanairrel szemben is vizsgálatot indított.

György István kormánymegbízott az ír központú diszkont légicég poggyászkezelésével kapcsolatos hiányosságok miatt rendelte el két hete a vizsgálat lefolytatását.

(MTI)

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben