Hirdetés

Az új technológiák segítségével többre lehetünk képesek

Lehet, hogy a jövő Mozartja egy robot lesz? Elképzelhető, hogy a digitalizáció lesz a sportban az új dopping? A kérdéseknél csak a válaszok voltak izgalmasabbak a Most Fórum első etapjának rendezvényein, amelyeknek a Magyar Telekom vadonatúj, közösségi térként is funkcionáló székháza adott otthont.

A digitalizáció legizgalmasabb és legégetőbb kérdéseit helyezte február végén indított innovációs beszélgetéssorozata, a Most Fórum fókuszába a Magyar Telekom. A programok helyszíne a nemrégiben birtokba vett új székház volt, amelyet úgy terveztek és alakítottak ki, hogy a közösségi lét színtere is lehessen. „Ha az élére akarsz állni a digitalizációról folyó társadalmi párbeszédnek, egyrészt lehetőséget kell teremteni rá, másrészt kell biztosítani neki egy platformot. Mi erre terveztük a MOST Fórumot. A Telekomnál hiszünk a digitalizációban rejlő lehetőségekben és abban, hogy az új technológiák segítségével az élet szinte minden területén többre lehetünk képesek” – foglalta össze a program célját Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

A párbeszéd jegyében a nagyközönség számára is elérhetővé tették a kerekasztal-beszélgetéseket, azokon bárki részt vehetett. Az egészségügy, a munkaerőpiac, a kultúra és a sport világát körbejáró Most Fórumok kivétel nélkül teltházasak voltak, közel 200 ember előtt zajlottak és élő streamen is figyelemmel lehetett kísérni a történéseket. Az eseményeken rendre olyan a témákkal rukkoltak elő, amelyek a leginkább foglalkoztatják a közvéleményt, a szakmát és a sajtót, de a komoly, szakmai beszélgetések a laikus közönség számára is mindvégig érthetőek, követhetőek és érdekesek maradtak.

Az Uniomedia kommunikációs ügynökség közreműködésével megvalósult rendezvénysorozaton véleményvezérek mutattak be pozitív példákat, innovatív megoldásokat, digitális trendeket, fogalmaztak meg inspiratív gondolatokat a jövő egyértelmű útjáról.

A beszélgetéseken neves tudósok, kutatók, művészek, sportolók, szakemberek vettek részt – olyanok, mint Lévay György egészségügyi mérnök, Gyires-Tóth Bálint mesterségesintelligencia-kutató és fejlesztő, Kónya Béla Tamás, a Ludwig Múzeum Műtárgyvédelmi és Restaurátor osztályának osztályvezetője, Vajdai Vilmos, a TÁP Színház alapítója, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Szabados Gábor sportközgazdász, Kohanecz Margó, a KPMG egészségügyi és élettudományi tanácsadási területének igazgatója, Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief HR Officere, Megyeri Mirtill, a Zyntern társalapítója, vagy Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője.

Az eseménysorozat aktualitásairól – így egyebek mellett majd a Most Fórum ősszel várható folytatásának részleteiről – a Pont.MOST blogon lehet részleteket olvasni. A Pont.MOST a Magyar Telekom legújabb, szintén az idén elindított digitális kommunikációs platformja kézzelfogható digitális megoldásokat és lehetőségeket mutat be érdekesen és közérthetően; olyanokat tehát, amelyek átszövik a mindennapi életünket.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben