Hirdetés

Az olcsó Tesla végre Európában is kapható lesz

A Tesla megkapta az engedélyt a holland székhelyű járműfelügyelettől – hamarosan Európában is kapható lesz at „olcsó Teslaként” aposztrófált Model 3. Elon Musk azt nyilatkozta korábban, hogy rögös az európai és kínai árusításhoz vezető út, de most úgy tűnik elhárultak a legdurvább akadályok.

Az előzetes információk szerint a szállítást már februárban megkezdik. A Tesla sokat vár az európai berobbanástól, hiszen mint írják: „az ötajtós prémium szedánok piaca Európában kétszer akkora, mint az Egyesült Államokban.” Itt a jelenleg piacvezető BMW, Mercedes, Audi hármas közé kell jól illeszkedniük – árban és kivitelben is. A Tesla Model 3 ára egyébként akkumlátor élettartamtól függően kb. 35.000 és 70.000 EUR között mozog.

Az európai autógyártók igyekeznek behozni a lemaradásukat elektromos autó ügyben is – a Porsche és a Jaguar is fejleszt, a BMW pedig minden eddiginél gyorsabban töltő állomásokkal kíván előrukkolni.

Forrás: Bloomberg, Forbes

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben

Öt év lobbizás ment a kukába azzal, hogy az Andreessen Horowitz az USA-t választja a brit kriptopiac helyett

A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.

Bővebben