Hirdetés

Az ételpazarlás csökkentésétől az űradatokig terjed a Design Terminal őszi startup palettája

Változatos szektorokat céloznak a csapatok a Design Terminal Mentorprogramjának őszi szemeszterében. A magyar, chilei, francia, észt és spanyol startupokat a szokásos vállalkozásfejlesztési mérföldköveken túl, a nehezebb körülményekre tekintettel most több vezetői és sales workshoppal támogatják a szervezők. Az alapítók személyes jólétére is külön hangsúlyt fektetnek a három hónap során.

Innovation Finds a Way! – vagyis az innováció utat talál magának, így szól a Design Terminal Mentorprogramjának új szlogenje. Tavasszal a háromhónapos program teljes egészében az online térbe költözött, az új helyzet pedig izgalmas kihívások elé állította a szervezőket és a startupokat is. A vállalkozásoknak meg kellett találniuk a krízisben is járható utat, a Design Terminal csapatának pedig azt, mivel tudják segíteni őket ebben. Az őszi szemeszter kulcsgondolata éppen ezért – kiindulva az év eleji tapasztalatokból – arra utal, hogy az innovatív ötletek a legnehezebb körülmények között is felszínre törnek, ráadásul képesek megoldani a krízisek által okozott nehézségeket.

A program ismét online verzióban valósul meg, ez azonban nem szegte kedvét a startupoknak, sőt soha ilyen sokszínű csapatból nem válogathattak még a szervezők, mint a mostani szemeszter során. 13 országból, 3 kontinensről adták be jelentkezésüket az innovátorok, a Design Terminal összesen 82 startupból választotta ki azt a 16-ot, akik bejutottak a Virtuális Power Campbe, vagyis a kiválasztás utolsó körébe. A végső válogatásba tíz startup került be, ebből hat magyar és négy külföldi – chilei, francia, észt és spanyol – vállalkozás.

A startupok által célzott szektorok és problémák sokfélesége is meglepte a szervezőket. Jól érzékelhető, hogy az alapítók felismerték: a jövő az ő kezükben van, sokat tudnak hozzátenni jelenleg a környezetük, a világ jobb körülményeihez, utat tudnak mutatni a bizonytalan helyzetben, és a Design Terminal segítségével elkötelezettek, hogy mindezért felelősséget is vállaljanak. Olyan területeket céloznak az őszi szemeszter kezdő vállalkozásai, amelyek fejlesztése kulcsfontosságú ezekben az időkben: egészségügyi, oktatási területeket érintenek vagy éppen a fenntarthatóságot segítik elő.

A spanyol Heuristik szoftvere az egészségügyi intézményeket segíti a betegek felvételében, azonosításában, a róluk elérhető információ kezelésében az ujjlenyomatuk felhasználásával. A Skeebdo magyar csapata az angol nyelv elsajátítását, a szókincsbővítést segíti könnyíti meg filmek és sorozatok segítségével. A szintén hazai Munch az ételpazarlás ellen küzd platformjával, melyen keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák értékesítik kedvezményes áron a megmaradt, jó minőségű ételeiket. A Volteum is magyar startup, amely elektromos autók sofőrjeinek kínál tervet arra, hogy hol töltsék az út során autójukat, és ezidő alatt mivel foglalhatják el magukat. A PhoneIn alapítói közt magyar és amerikai tagokat is találunk, ők intercom rendszerrel garantálják, hogy mások akkor is bejussanak a lakásunkba, ha erre szükség van, mi azonban éppen még nem tartózkodunk otthon.

Az észt PhaseGrowth az űrből nyert adatok segítségével szolgáltat információt többek közt szállítmányozási, gyártási, egészségügyi és mezőgazdasági területeken. A chilei EcoEd olyan szoftvert fejleszt, amellyel kis-és középvállalkozásoknak segítenek abban, hogy minél fenntarthatóbb módon üzemeljenek. A francia B-cube.ai kriptovaluták számára dolgoz ki kereskedési stratégiákat a Quantitative Finance using Machine Learning módszer segítségével. A magyar Track a nehezen követhető sportesemények számára fejleszt platformot, GPS és más IoT-eszközök adatainak összegyűjtésével teszik követhetővé a rendezvényeket. A Palanta Hágában élő magyar alapítója online ruhakölcsönző felületet fejlesztett, ahol környezetbarát tervezők ruháját lehet kibérelni, ezzel harcolva a felesleges és káros ruhagyártás ellen.

A Design Terminalnak többéves gyakorlata van abban, hogy az induló vállalkozásokat egyedi igényeik szerint támogassa, segítse őket üzleti modelljük, termékük fejlesztésében. Mivel az alapítóknak ettől az évtől soha nem tapasztalt körülmények között kell vállalkozást építeniük, a megszokott előadások és workshopok mellett ebben a szemeszterben több vezetői és sales kurzussal készülnek a szervezők. Emellett külön hangsúlyt fektetnek a startup alapítók személyes jólétére is: hr tanácsadással, pszichológiai alkalmakkal várja őket a Mentorprogram. A program erőssége ismét a hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat, akik közreműködésével nagy szerepet kap a vállalkozások igényeire szabott, egyéni mentorálás. Ebben a szemeszterben tizenketten segítik a startuppereket.

A Mentorprogram januárban ér véget, a legfrissebb híreket a Design Terminal közösségi oldalain lehet követni.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben