Hirdetés

Az építőipar hatékonyságán lendít a digitális megoldás

Lakópark, irodák és étterem, de még autógyár is épül a jövőben egy magyar építőipari alkalmazás segítségével. Magyarország legnagyobb magasépítő cégeiből 6 választotta a magyar fejlesztésű BauApp alkalmazásokat, hogy digitalizálják a folyamataikat, így összesen több, mint 2 millió négyzetméternyi területen használják már.

A WHB, a KÉSZ Holding, a Futureal, a DVM Group, a Metrodom és a Weinberg 93 is úgy döntött, bevezetik a BauApp mobilalkalmazásokat vállalatuknál, amelynek harmadik verziója október közepétől lesz elérhető.

A cégek három területen digitalizálhatják a munkafolyamataikat, a minőségellenőrzésnél, a raktározásnál és az anyagszállításban, egyelőre úgy tűnik, hogy a nagyobb építőipari cégek a minőségellenőrzés, míg a kisebbek a raktározási funkció iránt érdeklődnek inkább.

„A hazai építőipari vállalatok számára kész termékeket kínálunk, személyre szabásra nincs lehetőség, de úgy tervezzük, hogy visszajelzéseik alapján negyedévenként fogjuk az új verziókat bemutatni.”

– mondja Dálnoki Ádám, a Mobilengine alapítója. Hozzátette, hogy az építőipar hatékonyságára globálisan is mondható, hogy más iparágakhoz képest sokkal kevesebbet fejlődött az elmúlt évtizedekben, és a kivitelezés hatásfokával mindenütt akadnak kihívások. Az Euroconstruct és a Statista adatai alapján a magyar építőiparban például egy emberre 6,5 millió forint árbevétel jut, míg a teljes európai átlag 28 millió forint.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben