Hirdetés

Az emberek már nem bíznak a Facebookban

Jelentős változásokat hozott az elmúlt másfél év a közösségi médiában. A hírfogyasztás forrásaként például nem tartják megbízhatónak a felhasználók – egy friss kutatás szerint, a Facebookon 9 százalékpontos visszaesést mértek az amerikai felhasználók körében.

A amerikai felhasználók 45 százaléka olvas legalább hetente híreket különböző közösségi média felületeken, ez 6 százalékpontos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Reuters Institute for the Study of Journalism friss elemzéséből. De nem csak az Egyesült Államokban, más fontos piacokon, mint az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország is visszaesett a közösségi oldalak népszerűsége, ha hírekről van szó.

A tanulmány szerint ebben meghatározó szerepe volt a Facebooknak, ami részben a botrányok, részben a módosított szolgáltatások miatt meglepően sokat veszített hírfronton. A kutatás alapján az USA-ban az összes felhasználó között 9, míg a fiatalok körében 20 százalékponttal esett vissza a hírfogyasztás a Facebookon. De látványos volt a csökkenés Brazíliában is, ott 17 százalékpontos zuhanást mértek.

A felmérés rámutatott arra is, hogy egyre kevesebben tartják megbízható hírforrásnak a közösségi médiát.

A friss adatok alapján a 37 országban megkérdezett 74 ezer ember 23 százaléka bízik bennük, ha hírekről van szó, míg összességében a különböző hírforrások 44 százalékos bizalmi szintet értek el.

Ukrajnával karöltve erősítik a régiós ökoszisztémát a V4-ek: elindult a V4-Ukraine Talent Fusion Program

A program célja, hogy komplex eszközökkel segítse a térség ígéretes innovátorait, enyhítve ezzel a régió innovációs problémáin: a tőke- és diverzitáshiányon, illetve a tehetségek kivándorlásán. Mit kínál a program, és kik jelentkezhetnek? Mutatjuk!

Bővebben

Egyetemista vállalkozó vagy? Mutatunk egy jó kiugrási lehetőséget!

A Global Student Entrepreneur Awards (GSEA) hazai fordulóját február 15-én rendezik a Youth & University Entrepreneurship Day keretében. A versenyzők értékes partneri felajánlásokat szerezhetnek, a győztes pedig a nemzetközi pitch verseny regionális fordulójába is továbbjut.

Bővebben

Hulladékhő-hasznosítás, közösségi szerszámkölcsönzés, felvilágosítást segítő app – ilyen projektek mutatkoztak be az SZTE HSUP Ötletversenyén

A Szegedi Tudományegyetem hagyományosan egy verseny keretében dönti el, hogy a Hungarian Startup University Program második félévében milyen hallgatói projekteken fognak dolgozni a résztvevők. Fényképes beszámolóban hozzuk a részleteket!

Bővebben

Tap’n’Drink: Az Educatio Kiállítás remek bemutatkozási lehetőség az olyan innovatív startupoknak, mint mi

Akkreditált italcsapoló kurzust ugyan nem indítottak, de így is rengeteg látogatót vonzott az önkiszolgáló csapoló rendszert fejlesztő Tap’n’Drink az Educatio Kiállításon. De miért érte meg ez a startupnak, mennyire vonzotta a fiatalokat az innováció, és mit lehet tenni akkor, ha egy szemfüles diák a műszaki részleteket firtatja? Fazekas Mátét, a Tap’n’Drink alapítóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások