Hirdetés

Az eddigi legjelentősebb exit valósult meg a Hiventures háza táján

Lezárta eddigi legeredményesebb exitjét az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. A tőkealap-kezelő az egyik legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai vállalatnak, a Trans-Spednek adta el 27%-os kisebbségi tulajdonrészét a Webshippy-ben, az e-kereskedelmi logisztika digitalizálásában úttörő startupban. A tranzakció révén a Trans-Sped belépett a hazai e-kereskedelmi logisztikai piacra és elindította saját fulfillment szolgáltatását is.

A Trans-Sped a továbbiakban a Webshippy szoftverére építve bonyolítja le online kereskedelemmel foglalkozó ügyfelei logisztikai folyamatát, miközben résztulajdonosként is profitál a Webshippy meglévő, több mint 1000 ügyfelének kiszolgálásból. A Hiventures egyedüli finanszírozóként a kész termék korai fázisától az egymilliárd forintos bevétel eléréséig kísérte el a Webshippy-t. A kockázati tőkealap-kezelő az első tőkebefektetés után három évvel száll ki a cégből, ami bizonyíték arra, hogy 2017-ben elindított, nagy növekedési potenciállal rendelkező, innovatív induló vállalkozások felkarolását célzó finanszírozási modellje jól működik.

A Webshippy technológiai startupként az elmúlt években olyan szoftvert alkotott, mellyel jelenleg a legmodernebb kiszervezett e-logisztikai szolgáltatást nyújtja a magyar piacon. Teljesítési központjából több mint ezer online értékesítő webáruház rendeléseit szolgálja ki, beleértve az értékesített termékek raktározását, csomagolását, kiszállítását és sokszor a számlázást is. Digitális nagykereskedelmi piacterén az értékesítő áruházak egyben többszáz beszállító termékéből válogathatnak, ezzel megkönnyítve az árubeszerzési folyamatot. A Webshippy szolgáltatásait a legtöbb olyan induló vagy már működő webáruház élvezheti, amely elsősorban normál méretű termékekkel kereskedik és nem rendelkeznek viszonteladói vagy saját bolthálózattal. Logisztikai szoftverének a segítségével azok a vállalatok is boldogulnak az e-logisztika kihívásaival, akiknél a kiszervezés nem járható út, de a legmodernebb online rendelésteljesítést szeretnék megvalósítani saját telephelyükön.

A tranzakció után a cég egy erős szakmai befektetővel a háta mögött egyedülálló szolgáltatásainak továbbfejlesztésére fókuszál, amelyeknek köszönhetően az internetes kereskedők még gyorsabban, pontosabban és kedvezőbb áron tudják kiszolgálni majd fogyasztóikat.

Trans-Sped 30 éves nagyvállalati logisztikai tapasztalata olyan szakmai tudásmegosztást és forrásbevonást biztosít a magyar startupnak, amely további fejlődési lehetőséget biztosít akár újabb fulfillment centerek nyitásához, akár régiós terjeszkedéshez. Az együttműködés részeként a következő hónapokban a Webshippy raktárait robotizált rendszerrel szerelik fel, ezzel is elősegítve a forgalmi csúcsok kezelését.

A startup innovatív szoftverét és know-how-ját, valamint piac egyik leghatékonyabb folyamatait a Trans-Sped az első és legnagyobb licensz-partnerként fogja felhasználni nagyvállalati ügyfelei e-kereskedelmi logisztikájának kiszolgálására. Ezzel olyan professzionális logisztikai szolgáltató jelenik meg a piacon, amely egyaránt rendelkezik a megfelelő mennyiségű és felkészültségű munkaerővel, eszközökkel, ingatlanokkal a növekvő kereslet kiszolgálásához, illetve informatikai megoldásai és automatizáltsága révén hatékonyságbeli előnyöket is képes biztosítani a felhasználói megrendelés feladásától akár a visszáru kezeléséig.

„A Trans-Sped komplex, raktárlogisztikát, szárazföldi, légi és tengeri szállítmányozást, vámszolgáltatás és termelési logisztikát is lefedő tevékenységet végez, melyekből csak a raktárlogisztikát több mint 350 fővel és 200.000 nm-en valósítja meg. A Webshippy által fejlesztett technológiával pedig már minden, az online kereskedelemhez kapcsolódó háttértámogatási igényt is ki tudjuk elégíteni. A Trans-Sped országos és nemzetközi logisztikai rendszere a Webshippy szoftverével kiegészülve olyan nagy kereskedő és gyártó cégek magas szintű kiszolgálására is képessé vált, akik eddig ódzkodtak a digitális értékesítéstől a háttérlogisztika bonyolultsága miatt” – mondta el Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped ügyvezetője.

A kockázati tőkealap-kezelő, aki a Webshippy-hez kapcsolódó 2017-es Magvető, majd 2019-es Növekedési befektetései kapcsán elvárt megtérülési rátáját túlszárnyalta, teljes 27%-os üzletrészét értékesítette a Trans-Sped-nek annak érdekében, hogy a startup egy szakmai befektetőtől kapjon iparági segítséget a további dinamikus fejlődéséhez.

„A Hiventures küldetésének része a startup ökoszisztéma katalizálása, és az egyetlen szervezet, aki valamennyi vállalkozói életszakaszban, így már ötletfázistól egészen a nemzetközi terjeszkedésig biztosít egymásra épülő tőkefinanszírozási programokat, 15 millió forinttól akár 1 milliárd forint befektetésig. Büszkék vagyunk rá, hogy a Webshippy-t végig tudtuk kísérni ezen az úton, ahogyan az is öröm, hogy korábbi tulajdonrészünk magyar kézben maradt. Intézményi tőkefinanszírozóként természetesen minden befektetés esetében a nyereséges kiszállás a végső cél. A napokban négyéves tőke-alapkezelőnél az új források kihelyezése mellett az idei év és 2022 is várhatóan a hasonlóan sikeres exitekről fog szólni. Bár Magyarországon a befektetők exit periódusa jellemzően 5-7 év, illetve ahogyan a járványhelyzet lassítja a gazdaságot, úgy kitolhatja ezt az időszakot is, mi számítunk arra, hogy az innováció és a startup világ bizonyítani fogja, hogy ilyenkor is kelendő” – mondta Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.

Perényi András, a Webshippy alapító ügyvezetője hozzátette: „Az, hogy az egyik vezető tőkealap-kezelő hozamelvárásait túlszárnyaltuk, és szakmai befektetőt tudtunk bevonni a Webshippy továbbfejlesztésébe, azt mutatja, hogy nem csak mi hiszünk az e-logisztikai piac innováció-éhségében és töretlen fejlődésében, hanem a szakma és az intézményi befektetői piac hazai szereplői is. A csapatunknak érdemes volt és érdemes lesz nap mint nap bejönni dolgozni, csomagról csomagra értéket teremteni. Hiszem, hogy mi leszünk Kelet-Európa legnagyobb e-logisztikai szolgáltatója, és akár Európán túl is hatékony megoldásokat tudunk biztosítani az e-kereskedelem szereplői számára.”

A Webshippyről

A Webshippy 2016 elején kezdte meg a működését Magyarországon, mint az első, teljes körű fulfillment és dropshipping szolgáltatást nyújtó e-logisztikai vállalat.

Szemben a hasonló szolgáltatásokat nyújtó, raktározást is vállaló futárcégekkel, a Webshippy alapítói a saját online kereskedelmi tapasztalataikra alapozva, a jól működő nyugati mintákat követve alakították ki a szolgáltatásokat, az azokat támogató automatizált munkafolyamatokat, illetve mindezek alapjául szolgáló fejlett technológiai hátteret.

A Webshippy az e-kereskedelem felgyorsult növekedésével lépést tartani akaró gyártók, kereskedők, logisztikai kiszolgálók, online eléréssel rendelkezők számára logisztikát, tudást, technológiát és piacot biztosít.

Az online kereskedők fejével gondolkodva hoz folyamatosan innovációkat az e-logisztikai problémák megoldására és az ellátási lánc egyszerűsítésére, legyen az a nagy csomagmennyiség mellett a piacon elérhető leggyorsabb és legprecízebb rendeléskiszolgálás vagy a régió egyetlen saját fulfillmenttel kombinált nagykereskedelmi piactere.

További információk: https://webshippy.com 

A Webshippy többségi tulajdonosa továbbra is a két alapító, Perényi András, valamint Vorobcsuk Zoltán.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben