Hirdetés

Az amerikai gazdaságnak nincs oka panaszra

Felfelé módosította az amerikai gazdaság második negyedéves növekedésének ütemét az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán közzétett második becslésében.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévvel összevetve, évesítve 4,2 százalékkal – az utóbbi közel négy év legnagyobb mértékében – bővült április-júniusban. Elemzők az első becslésben szereplő 4,1 százalék helyett némileg gyengébb ütemre, 4,0 százalékra számítottak.

Az erőteljes második negyedéves növekedést olyan egyszeri tényezők is hajtották, mint éppen az 1500 milliárd dolláros adócsökkentési csomag, ami kiadásaik növelésére ösztönözte a fogyasztókat, vagy éppen a Kínába irányuló szójaexport megugrása a büntetővámok vezetése előtt. Az idei első negyedévben az előző három hónappal összevetve, évesítve 2,2 százalékkal, a tavalyi negyedik negyedévben 2,3 százalékkal, a harmadikban 2,8 százalékkal, a másodikban 3,0 százalékkal, az elsőben pedig 1,8 százalékkal nőtt a GDP.

Elemzők arra számítanak, hogy az év második felében 3 százalékra lassul az ütem, ami 2018 egészében 3 százalékos GDP-növekedést eredményez. Ez lenne a legjobb teljesítmény azóta, hogy 2005-ben 3,5 százalékkal bővült az amerikai gazdaság. Folyó áron számolva a GDP értéke 7,6 százalékkal, 370,9 milliárd dollárral nőtt április-júniusban, míg az első negyedévben 4,3 százalékkal, 209,2 milliárd dollárral emelkedett.

A hazai össztermék több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 3,8 százalékkal nőtt az első negyedévben mért 0,5 százalék után. A személyes fogyasztások árindexe 1,9 százalék volt az első negyedévi 2,5 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,0 százalékra rúgott április-júniusban, míg az előző negyedévben 2,2 százalékra.

A gazdasági növekedés alternatív mérőszáma, a bruttó hazai jövedelem (GDI) azonban lassulást jelez. Április-júniusban az előző negyedévhez képest a GDI évesítve 1,8 százalékkal emelkedett, jelentősen visszaesett az első negyedévi 3,9 százalékhoz képest. A GDP és a GDI átlaga, amelyet a gazdasági teljesítményt jobban tükröző számnak tekintenek, 3,0 százalékra mérséklődött az első negyedévi 3,1 százalékról.
Az amerikai hazai össztermék éves összevetésben, 2017 második negyedévéhez képest 2,9 százalékkal nőtt április-júniusban, gyorsult az ütem az első negyedévben elért 2,6 százalékhoz képest. A második becslés 2,9 százaléka 0,1 százalékponttal haladja meg az első becslésben szereplő 2,8 százalékot.

A háztartások kiadásai 2,6 százalékkal, a vállalatok beruházásai 4,8 százalékkal, a kormányzati kiadások 1,3 százalékkal, az export 5,7 százalékkal, az import pedig 4,2 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben.

A bruttó hazai jövedelem növekedésének üteme 2,4 százalékról 2,1 százalékra esett vissza, míg a GDP és a GDI átlaga mindkét negyedévben 2,5 százalékra rúgott.

(MTI)

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások