Az Amazon kínai vetélytársa óriási mértékben fejlődik

Az Aliexpress nagy lépést tesz annak érdekében, hogy az Amazon igazi kihívójává váljon az online kereskedésben – Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is megnyitja felületét.

A 2010-ben alapított AliExpress a külföldi vásárlókra koncentrál, és korábban csak kínai vállalatoknak nyújtott biztonságos felületet ahhoz, hogy termékeiket egyéni felhasználóknak értékesítsék a világ több mint 150 országában. Az eladók függetlenek, az AliExpress csak a felületet biztosítja, és az amerikai Amazonhoz hasonlóan szinte bármit meg lehet rajta vásárolni – írja az MTI.

A Kína egyik legnagyobb vállalatához, az Alibaba csoporthoz tartozó AliExpress terveiről Trudy Dai, az Alibaba nagykereskedelemért felelős igazgatója beszélt a Financial Times című brit gazdasági napilapnak interjúban.

Az üzleti modell megváltoztatásának köszönhetően az idei évtől kezdve más országok kiskereskedői is kínálhatják portékájukat az AliExpress platformján szerte a világon. Elsőként négy ország, Oroszország, Törökország, Olaszország és Spanyolország kis- és középvállalkozásainak képviselői regisztrálhattak és kezdhették meg termékeik értékesítését. Az év hátralévő részében további országok csatlakozhatnak hozzájuk.

Az AliExpress bevételei a 2018-as üzleti évben 94 százalékkal emelkedtek, amivel a leggyorsabban növekvő részlegek közé tartozott.

Itt vannak az újragondolt Hiventures befektetések részletei

A Hiventures indulása óta több, mint 2000 beérkező projektet vizsgált meg, amely során 204 esetben született pozitív befektetési döntés, 17 milliárd forint értékben. A hatalmas volumenszám következtében felhalmozódó piaci visszajelzések és tapasztalatok alapján június 1-től még versenyképesebb befektetési konstrukcióval várják a startupokat. Az inkubáció, magvető és növekedési életszakaszokban a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek is változni fognak.

Bővebben

Személyre szabott ajánlatok jönnek a költéseink alapján

A mindennapi pénzügyeket leegyszerüsítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek.

Bővebben

A Google rákapcsol a biztonságra

Magyar szervezetek is pályázhatnak  június 28-ig a Google az Impact Challenge on Safety-re. Az új, 10 millió eurós alap olyan európai, internetbiztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására jött létre, amelyek tevékenységükkel aktívan fellépnek a szélsőségek és a gyűlölet ellen, valamint az online és az offline térben is segítik a fiatal generáció életét.

Bővebben

A nagyvállalatok állami támogatása a startupokhoz is tovább gyűrűzhet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti.

Bővebben

A szülők és a fiatalok egyszerűen követhetik pénzügyeiket ezzel az applikációval

Egy évtizede még maximum a Monopoly vagy a Gazdálkodj okosan állt a szülők rendelkezésére ahhoz, hogy a gyerkőcöknek megmutassák, mi is az a pénz és mit jelent tudatosan bánni vele. Ma a digitalizáció elhozta az egyszerűbb és élőbb lehetőségeket: a pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő, egyebek mellett egy családi zsebpénzkezelő alkalmazáson egy fiatal magyar fintech startupdolgozik. A Family Finances most 175 millió forint befektetést kapott a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások