Hirdetés

Áttörés a magyar insurtech piacon: a CHERRISK modell belépett a német piacra!

Sok éves előkészítő munka után a CHERRISK termékek beléptek az Európai Unió egyik legnagyobb biztosítási piacára, Németországba – jelentette be a magyarországi startup. Ezzel a CHERRISK modell lett az első hazai insurtech, amely egy központból nyújt szolgáltatást mindkét célpiacra. A határokon átívelő platform nyilvános tesztelése az egyik legfontosabb momentum a CHERRISK életében, amelynek sikere igazi áttörést hozhat a piacon.

 A CHERRISK termékek beléptek a német piacra, és megkezdődött az online platform nemzetközi béta tesztelése is – jelentette be a startup ügyvezetése. „Az elmúlt hónapokban a kirakó utolsó darabkái is a helyükre kerültek, és végre eljutottunk oda, ahova a 2014-től készültünk” – nyilatkozta a németországi indulás után Kurtisz Krisztián, a CHERRISK ügyvezetője. „Már a biztosítási platform kitalálásakor az volt a tervünk, hogy egy központból (közel) azonos termékpalettát kínáljunk több országba” – tette hozzá Kurtisz.

A németországi indulással épp ez történt meg: mind a hazai mind a német piacon azonos termék típussal van jelen az UNIQA Biztosító Zrt.. Mindkét országban elérhető a CHERRISK Balesetbiztosítás, és a CHERRISK Lakásbiztosítás is. (Igaz, a Lakásbiztosítás esetében Németországban a helyi adottságok miatt csak ingóság fedezetre vonatkozóan lehet biztosítást kötni.) Ugyan a koronavírus járvány miatt CHERRISK Utasbiztosítás most egyik országban sem elérhető, ám ez a vírus visszaszorulásával változni fog, és ez a terméktípus is elérhető lesz mindkét országban.

Komoly nemzetközi támogatás

A CHERRISK nemzetközi terjeszkedése még a vírus terjedésének ellenére is komoly támogatást élvez az osztrák UNIQA központtól is.  A cégcsoport ugyanis a sikeres magyarországi pilot után egy olyan EU-s országban is ki szerette volna próbálni a CHERRISK-modellt, ahol a biztosítási szektor kimagaslóan fejlett, Németország márpedig ilyen. A helyi online biztosítási piac éves növekedése egymagában nagyobb, mint néhány európai ország teljes piaca.

A mostani gazdasági helyzet ráadásul kiváló lehetőséget nyújt az olyan új megoldások kipróbálására, mint a CHERRISK: a jelenlegi járvány helyzetben hatalmas fejlődés indult be az online térben, a cégnél épp ezért úgy gondolják, hogy ez számukra is tökéletes időpont a német piacra lépésre.

Magyarországi innováció

„A CHERRISK magyar ötletként született és a kezdetektől fogva hazánkban fejlesztjük. Jelenleg 150-nél is több ember dolgozik a platformon, akiknek túlnyomó többsége magyar. Ehhez szerencsére többmillió eurós befektetést sikerült az országba vonzanunk az UNIQA Csoport jóvoltából” – mondta az új piacra való belépés gazdasági fontosságáról Kurtisz Krisztián.

A CHERRISK ügyvezetője azt is hozzátette, hogy „a platform célja mindig is a biztosítási szektor digitális megújítása volt, a magas hozzáadott értékű fejlesztésekkel. A németországi piacra lépéssel ráadásul egy elit klubba léptünk be: azon kevés hazai startup közé tartozunk, amely nyugati piacra visz innovatív magyar fejlesztésű terméket.”

Ez a harmadik CHERRISK prototípus

Kurtisz a német piacra lépés kapcsán azt is elmondta, hogy „most a legfontosabb feladatunk, hogy béta teszteljük a cross-border értékesítés prototípusát. Ha ez úgy működik, ahogy szeretnénk, akkor komoly nemzetközi lehetőségek nyílnak meg előttünk”. A CHERRISK életében a mostani már a harmadik prototípus.

Elsőként a UX, azaz felhasználói felület prototípusa készült el. Ezzel tesztelték azt, hogy van-e nyitottság egy CHERRISK-hez hasonló 100%-ban online biztosítási platformra. A pozitív eredmény után 2018. szeptember 17-én a magyar fogyasztók számára is elindult a CHERRISK, azaz megkezdődött a sales prototípus tesztelése. A magyarországi fogyasztók reakciói pozitívak voltak: néhány hónap alatt több tízezer biztosítást kötöttek az online platformon. A hatalmas sikerre való tekintettel indulhatott el a nemzetközi terjeszkedés, azaz a scale prototípus. „Most validáljuk a működést, a szakmai és a fogyasztói elfogadottságot, és azt, hogy lehet-e sikeresen többnyelvű biztosítási platformot készíteni” – mondta a részletekről Kurtisz Krisztián.

Több egyszerű biztosításnál

A CHERRISK azt is fontos célként tűzte ki, hogy több legyen egyszerű biztosítási platformnál. Az insurtech a lehető legtágabban próbálja segíteni az embereket egy biztonságosabb, fenntarthatóbb élet elérésében. Ennek része az egészséges életre ösztönző CHERRISK GO alkalmazás és a jótékony célok támogatása is. Ezek a funkciók épp ezért az első pillanattól fogva elérhetők lesznek Németországban is. A német piac felhasználói már most is telepíthetik az applikációt, és már támogathatnak is három jótékonysági szervezetet. A biztonságosabb és fenntarthatóbb életre való motiváció ugyanis szerintünk a világon mindenhol ugyanolyan fontos – mondta minderről Kurtisz Krisztián.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben