Hirdetés

Átadták Magyarország első szuperszámítógépét, ami beszédet is mondott

Átadták az ITM és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét – a gép Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangján szólalt meg hétfőn Budapesten, az OTP Bank székházában. A beszédet nem csak elmondta, de néhány paraméter és korábbi beszéd ismeretében meg is írta a mesterséges intelligenciával ellátott gép. A hároméves fejlesztés teljes költsége 7,3 milliárd forint, ebből 2,5 milliárd forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A hétfőn átadott szuperszámítógéppel a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, magyar nyelvi modellt fejlesztenek. Ez egyebek mellett telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatot – mondta. A magyar nyelvi modell elkészítése 3 hónapot vehet igénybe közlése szerint.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország számára is fontos mérföldkőnek nevezte a digitális fejlesztésekben a tárcával aláírt együttműködést, és a megvalósuló fejlesztést. A bankrendszeren belül az OTP eddig is élen járt a digitális fejlesztésekben, ezért tudta megőrizni a versenyelőnyét – jelentette ki. Elmondta, hogy a bankcsoport a SambaNova Systems-szel kötött megállapodást a szuperszámítógép létrehozásáról, a cég élen jár az MI alkalmazások futtatásához szükséges legfejlettebb szoftverek és hardverek megalkotásában. A k+f projekt most indul, az első feladat a magyar nyelvi modell kifejlesztése, ami a tervek szerint 3 hónapot vehet igénybe. A fejlesztés az ország versenyképességét is szolgálja, minden területen – hangsúlyozta Csányi Sándor, jelezve: a felhalmozott adatokkal testreszabott szolgáltatásokat, gyorsabb kiszolgálást tudnak majd biztosítani az ügyfeleknek. Leszögezte: ez nem támogatás, hanem szerződés a bank és a tárca között.

Az OTP Bank és a tárca 3 évre kötött együttműködési megállapodást a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére alkalmas szuperszámítógép létrehozásának finanszírozásáról – mondta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A miniszter elmondta a fejlesztés kapcsán, hogy a kormány célja az MI alkalmazásával gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatások nyújtása magyar nyelven a közigazgatás, az oktatás, és az üzleti élet területén is.

A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni.

A most induló fejlesztés nemcsak egy „szűk szókincsű szótár” lesz, amit megért a gépi MI alkalmazás, hanem természetes nyelven, akár egyénhez igazított többféle megfogalmazással is lehessen vele beszélgetni. A jelenlegi öntanuló magyar modell az OTP csoport ügyféladatain alapul majd. Ezek alapján fognak egy olyan modellt kidolgozni, amely alkalmas lesz arra, hogy a magyar nyelvű ügyfélbeszélgetésből automatikusan felismerje az ügyfél szándékát, és a legjobb megoldást nyújtsa. Az új gép képes lesz a teljes magyar nyelv feltérképezésére, beleértve az összes nyelvjárást.

A gépi tanulási algoritmusoknak nagy számítási teljesítményre van szükségük, ezért a most indult projektnek nagy mennyiségű, nagyjából 26-28 petaFlops szuperszámítógépes kapacitást kell biztosítania.

A tájékoztatón az is kiderült, hogy a projekt nagy hatással lesz a magyar gazdaságra, számos külföldi cég terjesztheti ki a tevékenységét az országra, mindemellett a magyar nyelv megőrzéséhez is hozzájárul. A pénzügyi világ mellett a kis-, és középvállakozások is igénybe vehetik majd a fejlesztést, ahogy a vállalkozások k+f tevékenységéhez is hozzájárul.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke meghatározó jelentőségűnek nevezte ezt az együttműködést, amely a magyar nyelvű mesterséges intelligencia modell kifejlesztésére irányul. Kiemelte, hogy az alkalmazások köre és az igények gyorsan nőnek, példaként említette az autonóm járműveket, a genetikát, vagy az orvosi diagnosztikát.

A kifejlesztett nyelvi modell sokoldalú lesz, a legkülönbözőbb felhasználási profilú felhasználóknak. A 2020-ban elfogadott MI stratégiában már szerepel a 100 százalékban automatizált ügyintézés magyar nyelven, és elkezdték a piaci szereplők valós igényeinek felmérését. Reményeik szerint a mostani együttműködés hozzájárul ennek a projektnek a sikeréhez is. Az MI Koalíció azon lesz, hogy az elért eredmények az ökoszisztéma szereplőinek minél szélesebb rétegeihez elérjenek.

MTI

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben