Hirdetés

Amerikai befektetők előtt a magyar ötletek Miamiban

Az Aeriu és az Omnicoach mutatkozhat be az eMerge Americas innovációs eseményen Miamiban az INPUT Program szakmai támogatásával.

A közlemény szerint a hétfőn kezdődő rendezvény szervezői több száz csapat közül választották a legjobbak közé a kereskedelmi drónokra optimalizált szoftvert fejlesztő Aeriut és az Omnicoach mesterséges intelligencián alapuló, e-sport játékosok fejlesztésével foglalkozó rendszerét. A magyar startupok így Amerika legismertebb angyal- és kockázatitőke-befektetői előtt ismertethetik megoldásaikat.

Az innovációs ökoszisztéma egyik legjelentősebb konferenciáján negyven országból mintegy 15 ezer érdeklődő és több mint négyszáz cég vesz részt 2019. április 29-30. között.

„Az eMerge Americas egy kiváló lehetőség, és biztos vagyok benne, hogy mindkét cég remekül megállja a helyét a megmérettetésen. A magyar fejlesztők saját kreativitásuknak és az INPUT Program szakmai támogatásának köszönhetően egyedülálló tapasztalatokkal és értékes kapcsolatrendszerrel gazdagodva térhetnek majd haza” – idézi a közlemény az infokommunikációért felelős helyettes államtitkárt.

A kormány fokozott figyelmet fordít arra, hogy ösztönözze és segítse az innovatív ötleteket és vállalatokat.

– tette hozzá Solymár Károly Balázs.

Az Aeriu kereskedelmi forgalomban kapható drónokra optimalizált szoftvere nagy energiaigényű targoncák nélkül teszi lehetővé a nagy raktárakban történő leltározást. A szoftver leolvas bármilyen, jelenleg is használt vonalkódot és az így nyert adatokat az Aeriu által fejlesztett felhőben tárolja, ezáltal folyamatosan naprakész információt biztosít.

Az Omnicoach a világ első, mesterséges intelligencián alapuló rendszere, amely az e-sportolók fejlődését segíti. A rendszer kielemzi a játékosok teljesítményét és személyre szabott tanácsokkal, gyakorló feladatokkal támogatja őket. A terméket 2018 decemberében vezették be, jelenleg két játékra elérhető és több mint 1000 felhasználója van, több mint kétharmaduk amerikai.

MTI

 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben