Hirdetés

Agrárinnovációs ötletverseny indul

,,Gazdálkodj okosan! – NAK Agrotech Hackathon” címmel indít innovációs ötletversenyt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal. Az eseményre 2019. február 18-ig startupok, egyetemi-, főiskolai hallgatók és pályakezdők jelentkezését várják.

A mezőgazdaság mind Magyarországon, mind pedig globálisan óriási kihívások elé néz, ami hatással van a környezet állapotára, a gazdaságra, de az egészségre is. A népesség gyarapodása következtében jelentősen nő az élelmiszerek iránti szükséglet, kérdés, hogy a Föld élelmiszer-termelő képessége lépést tud-e tartani a trendekkel úgy, hogy az hosszú távon fenntartható legyen.

Világszerte észrevehető tendencia, hogy folyamatosan egyre hatékonyabb gazdálkodási módszerek nyernek teret, melyekkel minél kisebb földterületen egyre több és jobb minőségű élelmiszert tudnak megtermelni. Azonban sokan nem tudnak azonosulni az ágazat kihívásaival, főként a fiatalok nem tudják életpályájukat a szektorban elképzelni.

Pedig ez az egyik leggyorsabb ütemben digitalizálódó terület, ahol a mesterséges intelligencia, a high-tech és precíziós technológiák használata már a mindennapok része és sok a kiaknázatlan lehetőség.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) célul tűzte ki azoknak az innovatív megoldásoknak, startup cégeknek és vállalkozó kedvű fiataloknak a felkutatását és felkarolását, akik a mezőgazdaság egyes kihívásait valamilyen rendhagyó megoldással szeretnék orvosolni.

Ebben, valamint a NAK által legjobbnak tartott ötletek beépülésében Magyarország vezető innovációs ügynöksége, a Design Terminal nyújt segítséget, melyekkel a hazai mezőgazdaság a következő szintre léphet.

,,A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal által indított kezdeményezés fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését.” – mondta az együttműködés kapcsán Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

„Szeretnénk, ha a magyar fiatalok innovatív területként, tehetségük kibontakoztatásának egyik lehetőségeként tekintenének az agráriumra. Ezért dolgozunk együtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával” – tette hozzá Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője.

A két szervezet együttműködésében valósul meg a ,,Gazdálkodj okosan! – NAK Agrotech Hackathon” című innovációs ötletversenyt, amelynek keretében a jelentkezőknek kihívásként a mezőgazdaság hatékonyságának növelésére kell javaslatokat tenniük.

Minden számít, ami segíti növelni az ágazat hatékonyságát, így például: mezőgazdasági gépek, a kapott adatok elemzése és felhasználása, szenzorok, új öntözési megoldások, hatékony munkaszervezés, de ide tartozhat bármilyen eszköz, ami segíti a gazdákat, hogy pontosabb, hatékonyabb, környezetkímélőbb gazdálkodást folytassanak. Az automata dróntól az integrátor és a gazda közötti belső kommunikációs platformon keresztül a precíziós gazdálkodásban tanácsot adó chatbotig.

A felmerülő ötleteket a 24 órás hackaton keretein belül a jelentkező csapatok mentorok segítségével tökéletesíthetik, majd a verseny végén kell azt prezentálniuk egy szakmai zsűri előtt. A 24 órás formátum egy rendkívül intenzív, gyors gondolkodási és fejlesztési folyamatot tükröz. Ehhez tematikus workshopok és olyan mentorok, szakemberek, valamint a NAK szakértői gárdája állnak a versenyzők rendelkezésére, akik segítségükre lesznek, ha elakadnak az ötlet kidolgozásában.

Az innovációs ötletverseny az első lépése egy olyan hosszabb távú agrárinnovációs programnak, amely segíti a területen érvényesülni kívánó startupok gyors fejlődését és piacra jutását. Az új megoldások emellett jó lehetőséget biztosíthatnak a gazdáknak munkájuk hatékonyságának növelésében is.

Az eseményre 2019. február 18-ig várják a startupok, egyetemi-, főiskolai hallgatók és pályakezdők jelentkezését. A következő hetekben zajlik a kiválasztás és a kiértesítés, 2019. március 22-23-án pedig maga az esemény. A versenyen bemutatott megoldásokat a NAK által delegált szakmai zsűri értékeli, arról pedig a köztestület dönt, hogy szeretne-e további együttműködést a versenyzőkkel. Kimondott cél, hogy a verseny során kiválasztott innovatív megoldások beépüljenek a NAK és hosszú távon a hazai agrárszektor működésébe.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások