Hirdetés

Adományokkal segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Design Terminal

Alapítványt, segélyszervezetet és civil kezdeményezést segít azonnali, 2,5 milliós pénzadománnyal az innovációs ügynökség. 

Másfél millió forinttal támogatja a Design Terminal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet. A karitatív közösség ezekben a hetekben azok megsegítésére fókuszál, akiket otthon és tartalék nélkül ért a világjárvány. A szervezet átmeneti otthonokat tart fent olyan családok számára, akik valamilyen okból elvesztették lakhelyüket. A Design Terminal támogatása az egyik ilyen miskolci otthon egy havi ellátást tudja biztosítani. Ebben a házban jelenleg negyven fő él, akik számára különösen nehéz a mostani helyzet.

Ötszázezer forinttal az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt is segíti a Design Terminal. Az alapítvány a közel félmillió magyar, egyszülõs család boldogulását támogatja. A támogatásból élelmiszert, tisztítószereket tartalmazó csomagokat állítanak össze azok számára, akik a válság eredményeként bevétel nélkül maradtak a gyermekeikkel.

Szakmai küldetését szem előtt tartva „az innovatív Magyarországért” is tesz az ügynökség azzal, hogy további ötszázezer forintot ajánlott fel a 3D nyomtatás a koronavírus ellen” civil összefogás számára. A Facebookon már kétezer-nyolcszáz tagot számláló kezdeményezés célja, hogy önkéntes alapon nyomtassanak plexi arcvédő pajzsokat az egészségügyben dolgozók számára. A Design Terminal adományát a csapat közvetlenül anyagköltségekre fordítja.

A Design Terminal csapata e felajánlásokkal köszöni meg a helytállást az országért erőn felül teljesítőknek, és hitet tesz amellett, hogy közös erővel sikerülni fog a kilábalás.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben