Hirdetés

A visegrádi együttműködés élénkebb, mint valaha

A Design Terminal V4-es partnereivel közösen immáron harmadik alkalommal szervezi meg a régió egyedülálló vállalkozásfejlesztési programját a Visegrádi Alap támogatásával. A kezdeményezés összekapcsolja a V4-ek tehetséges vállalkozóit, akik a régió vezető nagyvállalataival találkozhatnak a négy fővárosban.

,,A visegrádi együttműködés ma élénkebb mint valaha. Itt az ideje, hogy a politikai és kulturális területek mellett a gazdasági dimenziót is megerősítsük. Ez a program a legtehetségesebb fiatal cégalapítóink támogatásával pontosan ezt célozza.” – mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője a V4 Startup Force nyitórendezvényén. Dávid Andor, a Visegrádi Alap ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ez az első olyan kezdeményezés, amely összekapcsolja a visegrádi országok tehetséges vállalkozóit, akik így értékes kapcsolatokra tehetnek szert, már vállalkozásuk kezdetén megismerhetik egymást, együttműködésük pedig erősíti a visegrádi térség gazdasági szövetségét.

A V4 Startup Force programba jelentkező startupok közül a legjobb négy – országonként egy-egy – csapat novemberben intenzív vállalkozásfejlesztésen vesz részt. A program november 4-én Budapesten indul, melyet 10 napos körút követ a további három visegrádi fővárosba, ahol a helyi üzleti és startup ökoszisztéma képviselőivel találkoznak a startupok. Olyan nagyvállalatok és inkubátorok előtt mutatkozhatnak be, mint a Vodafone Magyarország Zrt., a Tesco-Globál Zrt. vagy az MKB Fintechlab. Ezekkel a találkozókkal a V4-ek vezető vállalataival építhetnek ki erős kapcsolatrendszert a startupok, amelyre későbbi nemzetközi terjeszkedésük építhető. A program nemzetközi partnere a HubHub, melynek közösségi irodái megtalálhatók a négy visegrádi fővárosban.

Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével és partnerei, a cseh UP21, a lengyel Reaktor Warsaw és a szlovák CAMPUS közreműködésével, a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.

A programban résztvevő startupok:

  • A cseh Behavera HR megoldása szimuláció felhasználásával segíti a nagyvállalatok kiválasztási folyamatát, a jelentkezők egyéni, nem szakmai képességeit tudja lemérni. A megoldás emellett támogatja a pályakezdők, egyetemisták karriertervezését is, akik a kérdőív kitöltésével megtudhatják, milyen feladat illik hozzájuk leginkább.
  • A lengyel Secfense az adatbiztonság új szintjét kínálja. Megoldásuk kétlépéses jelszóvédelem, amely gyorsan és költséghatékonyan beépíthető a nagyvállalatok rendszerébe.
  • A magyar PénTech azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a kis- és középvállalatok hitelezési folyamatát. Ezzel az okos faktoring szolgáltatással gyorsan, kényelmesen és papírmunka nélkül tudnak pénzügyi segítséget nyújtani ügyfeleinknek. Pénzügyi intézeteknek és nagyvállalatoknak whitelabel megoldást tudnak nyújtani, hogy saját márkanevük alatt tudják hasznosítani a terméket.
  • A szlovák Minty platformja összeköti a grafikusokat leendő ügyfeleikkel. Megoldásuk leegyszerűsíti a tárgyalás és az adminisztráció folyamatát is, ezenkívül a felhasználók illusztrációkat, vizuális anyagokat tudnak vásárolni a felületen.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben