Hirdetés

A villanybusz már most lenyomná a dízelt

Néhány évvel ezelőtt a Levegő Munkacsoport már kiszámolta, hogy jobban megéri villanybuszt venni, mint dízelt. Most ugyanerre a következtetésre jutottak az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség szakértői is.

Ma hozta nyilvánosságra új tanulmányát az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E), amelyben elemezték a villanyautóbuszok terjedését az európai városi tömegközlekedésben.

A szerzők számításba vették az autóbuszközlekedés társadalmi költségeit, vagyis a dízelbuszok okozta környezeti és egészségügyi költségeket, beleértve a megbetegedő emberek kieső munkaidejét is.

Nyolc éves üzemeltetési idővel számolva, arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben nem veszik tekintetbe a társadalmi költségeket, akkor a villanybusz egy kicsivel többe kerül a dízelbuszoknál, viszont a társadalmi költségeket is beleszámítva egyértelműen a villanybusz az olcsóbb.

„A Levegő Munkacsoport 2012-ben elvégzett elemzésében szintén arra a következtetésre jutott, hogy megéri villanybuszokra cserélni a dízeleseket” – állapította meg Lukács András, a szervezet elnöke. Egy felelősen gondolkodó döntéshozónak ugyanis nemcsak a közvetlen költségeket kell tekintetbe vennie, hanem azt is, milyen egyéb költségeket kell a társadalomnak viselnie, és sohasem szabad megfeledkeznie a megbetegedések, idő előtti elhalálozások hatalmas költségeiről.

Európa városainak 95 százalékában egészségtelen a levegő, és ez részben a dízelautóbuszoknak köszönhető. A T&E tanulmánya alapján viszont úgy tűnik, új korszak kezdődik: a villanybusz polgárjogot nyert a városi közlekedési társaságok beszerzéseiben.

2017-ben 40 380 új autóbuszt adtak el Európában, ebből 1050 volt tisztán elektromos meghajtású, az előző évinek a duplája. A tanulmány szerint 2018-ban már eléri az új buszbeszerzések kilenc százalékát a tisztán villanyhajtásúaké. 2020-ra már a legnagyobb
európai autóbuszgyártók mindegyikének lesz a kínálatában sorozat gyártott villanybusz.

„Egyelőre gátja a gyors felfutásnak, hogy a villanybuszok teljes élettartamra vetített költsége ugyan kedvezőbb, mint a dízelhajtásúaké, de a megtakarítás nem teljesen a szolgáltatónál jelentkezik. Például hiába sokkal kisebb a villanybusz zajszennyezése, mint a dízelbuszé, az ebből eredő egészségügyi hasznok nem a BKV-nál jelentkeznek, így ezt nem tudja buszvásárlásra fordítani. Optimizmusra ad okot viszont az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának minapi határozata, melyben annak rendeletbe foglalását szorgalmazza, hogy 2025-re minden második új városi autóbusz nulla emissziós legyen. Ha sikerül majd uniós rendeletbe foglalni a kötelezettséget, talán támogatás is jut azoknak, akik megveszik majd a sok villanybuszt” – jelentette ki Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások