Hirdetés

A világ vezető nagyvállalatai karolják fel a magyar startupot

Az online toborzási-kiválasztási rendszert fejlesztő Indivizo lett az egyike annak a 32 kiválasztott startupnak, akiket a világ legnagyobb cégei karolnak fel (mint a Porsche, a Daimler vagy a BP) a STARTUP AUTOBAHN program keretei között, hogy így adjanak lendületet a legújabb innovációk elterjedésének.

Az Indivizo-t több mint 500 startup közül választotta ki az amerikai központú DXC Technology, ami a világ piacvezető, független, teljeskörű IT-megoldásokat nyújtó vállalata. Az együttműködés célja, hogy a DXC technológiai hátterével és tapasztalatával támogassa az innovatív HR-szoftver fejlesztését és ügyfelein keresztül a startup növekedésében is jelentős szerepet játsszon.

“A tény, hogy bekerültünk a STARTUP AUTOBAHN programba hatalmas elismerés és hatalmas lehetőség is számunkra. Az, hogy globális technológiai nagyvállalatok látják a bennünk rejlő lehetőséget, mi több, segítenek is abban, hogy megvalósítsuk terveinket, a lehető legfontosabb visszajelzés, amit egy startup kaphat.” – mondta el Illés Kata, az Indivizo társalapítója és ügyvezető igazgatója. A közös munka március 25-én, egy nagyszabású kick-off rendezvény keretei között kezdődött meg, melynek helyszíne a vadonatúj ARENA2036 kutatóközpont volt Stuttgartban.

A STARTUP AUTOBAHN programot 2016-ban hívta életre a stuttgarti központú Daimler globális autóipari vállalat, a Plug and Play Tech Center, ami a Szilícium-völgy legnagyobb innovációs platformja, az ARENA2036 kutatóközpont és a Stuttgarti Egyetem. A kezdeményezéshez olyan nagyvállalatok csatlakoztak, mint az Anchor Partners Hewlett Packard Enterprise, a DXC Technology, a BASF, a Porsche, a Rolls-Royce Power Systems, a T-Systems, a The Linde Group, a BP, a Hyundai, és sokan mások. A program célja, hogy egy olyan globális platformot teremtsen, ami a nagyvállalatok aktív közreműködésével és mentorálásával lehetőséget nyújt a leginnovatívabb startup cégek számára, hogy ugrásszerű fejlődésen menjenek keresztül. Az elmúlt 2,5 évben összesen 132 startup vett részt a programban, akiknek sikere bizonyítja a kezdeményezés eredményességét.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben