Hirdetés

A vidéki városban is beindul a közösségi közlekedés

A fővárosban már komoly rajongótábora alakult ki a fürge kis robogóknak, most pedig egy husz járműves flotttával indult el az E.ON és a blinkee.city együttműködése Pécsen. A közösségi robogómegosztó csökkenti a légszennyezettséget, a városi zajterhelést és a forgalmi dugókat, miközben felgyorsítja, könnyebbé és költséghatékonyabbá teszi a városi közlekedést.

A blinkee.city állomás nélküli elektromosrobogó-megosztó rendszer 2017-ben indult el Lengyelországban, és akkora sikert aratott, hogy 2018-ban már 3 újabb országban vezették be: Magyarországon, Horvátországban, és Spanyolországban.

A blinkee.city szolgáltatásnak a tavalyi indulás óta már közel 22 000 regisztrált felhasználója van Budapesten, leginkább a 20-35 év közötti fiatalok bérelnek telefonos alkalmazáson keresztül elektromos robogókat. A rendszeres blinkeezők száma az indulás óta dinamikusan nő. Budapest után Pécs az első vidéki város, ahol elérhetők a blinkee.city robogói.

„Hiszünk abban, hogy egy innovatív energiacég számára elengedhetetlen, hogy úgy végezze tevékenységét, hogy közben egy élhetőbb holnapért is tesz, tiszteli a jövőt és a jövő generációit. A blinkee.city környezetkímélő, fenntartható és mindemellett fantasztikus élmény használni – ezért elkötelezett támogatói vagyunk a közösségi robogómegosztó-rendszernek. Zöld értékei mellett a robogók remekül illeszkednek a város mediterrán hangulatához is, bízom benne, hogy a pécsiek és az idelátogatók is örömmel használják majd” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

A robogóval Pécsen belül szabadon közlekedhetnek a felhasználók, a városon belül kijelölt zónában pedig bárhol le is állíthatják. A rendszer a parkolási problémákra is megoldást nyújt, ráadásul a domborzati adottságokat figyelembe véve is kényelmes alternatíva.

Az idelátogatók és a pécsiek mellett számítanak a városban tanuló egyetemistákra is, hiszen az egyetemi karok egymástól viszonylag távol helyezkednek el, így akár az épületek és a könyvtár között is ideális megoldást jelenthetnek a közlekedésre az elektromos robogók. A zónahatárokat is az alapján jelölték ki, hogy mely irányvonalak között ingáznak sokat a hallgatók.

„Boldogok vagyunk, hogy ilyen népszerű a szolgáltatásunk és egyre többen szeretik a blinkeet. Egy évvel az indulás után Budapesten jelentős zóna- és flottabővítésre volt szükség, mostantól pedig a pécsiek és az idelátogatók is igénybe tudják venni az elektromos robogókat. Szeretnénk minél szélesebb körben elterjeszteni ezt az élményt adó közlekedési formát” – tette hozzá Varsányi Tamás, a Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Őri László, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta:

„Büszkék vagyunk rá, hogy Budapest után elsőként a pécsiek használhatják a 100%-ban elektromos robogókat. Pécs városa élen jár a zöld projektekben.”

„A blinkee.city és a napokban indult e-közbringa rendszer mind olyan projektek, amelyek egybeesnek a város elképzeléseivel, hogy Pécs 2022-ben Európa Zöld Fővárosa lehessen. Köztudott, hogy az év meghatározott napjain Pécs az ország legszennyezettebb városai közé tartozik a levegő minőségének tekintetében. Célunk, hogy Pécs minél élhetőbb város legyen nem megfeledkezve arról, hogy úgy kell továbbadnunk városunkat gyermekeinknek, ahogy azt elődeinktől megörököltük.“

A kulcsnélküli közösségi elektromosrobogó-megosztó rendszer mobilalkalmazáson keresztül kezelhető. A felhasználó regisztrációt követően az applikáció térképének segítségével tudja kiválasztani a legközelebbi elérhető járművet. A szolgáltatás használatához nem szükséges egy előre feltöltött pénzügyi keret, mivel a fizetés percdíj alapú. A robogókat bárki vezetheti, aki elmúlt 16 éves és 6 hónapnál régebbi, legalább AM kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik.

A segédmotoros kerékpár kategóriába tartozó blinkee.city elektromos robogók 3,1 KW motorteljesítményükkel és 35 Ah teljesítményű akkumulátoraikkal akár 60-70 km megtételére is alkalmasak. A járművek akkumulátorainak töltöttségét folyamatosan ellenőrzik a blinkee.city szakemberei, és cserélik azokat, amelyek feltöltésre szorulnak.

Természetesen a gondtalan vezetés mellett a biztonság a legfontosabb, így a járműveken kötelező a bukósisak viselete

amely az egyszer használatos higiéniai fejkendők mellett a robogók alapfelszereltségéhez tartozik.

Az E.ON már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat, nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is. A blinkee.city elektromos robogó-megosztó szolgáltatás támogatása jelentős lépés volt az elektromos közlekedésre ösztönző úton, emellett az energiavállalat elektromos autó flotta szolgáltatást is nyújt.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások