A kertészkedés szeretete a Rácz családban a nagymama veteményeséből indult, s ehhez jött hozzá Rácz Gréta természettudományos érdeklődése és a fenntartható fejlődés iránti elköteleződése. Ennek eredményeképpen már középiskolásként elkezdett egy városi kertészkedésre alkalmas, hipropóniás technológiával működő eszközt építeni édesapja segítségével. Az ötletből később eredményes kutatás, majd startup vállalkozás lett.
A ma már Green Drops Farm Kft. néven ismert startup egy innovatív hidropóniás rendszert tervezett, mely több éves kutatás, fejlesztés és tapasztalat eredménye. A Green Drops rendszer segítségével akár egy négyzetméteren is lehet termőföld felhasználása nélkül, környezetbarát módon növényeket termelni – például salátaféléket, fűszernövényeket, zöldségeket. További előnye, hogy skálázható, kialakításának köszönhetően ipari méretben is használható. „Ezzel a berendezéssel az a célunk, hogy minél többekhez eljuttassuk a városi kertészkedés élményét és a friss, tápanyagban gazdag növényeket egyszerűen elérhetővé tegyük minden olyan ember számára, akiknek fontos az egészséges táplálkozás” – mondta el Rácz Gréta, s hozzátette, hogy bárki könnyedén saját maga termelheti meg kedvenc növényeit akár az erkélyén vagy az egyik szoba sarkában.
A nagymama kertjéből az üzleti életbe
Az ötlet úgy indult, hogy a Rácz családban mindig is nagy szerepe volt a kertészkedésnek: központi szerepet játszott ebben a nagyszülők nagy kertje, ahol gyümölcsöket, zöldségeket termesztenek. Gréta személyes indíttatása pedig onnan jön, hogy már gyermekkorától érdekelte a természet és az, hogy a különböző folyamatok hogyan működtetik ezt. „Mindenképp szerettem volna tenni valamit azért, hogy a bolygónk fenntartható legyen, hogy jelenlegi állapotát ne rontsuk tovább, gondolok itt a környezetszennyezésre, klímaváltozásra és egyéb káros hatásokra” – kezdi Gréta. „Az ötletet, hogy ezekre a problémákra az akvakúltúrás és hidropóniás kertészkedés lehet a megoldás, azt egy televízióban látott interjú adta, ahol bemutatták ezeket a technológiákat. Ekkor kezdtünk el Apával közösen saját berendezést tervezni és építeni.”
A projekttel aztán Gréta jelentkezett a 2014/2015-ben megrendezésre kerülő Ifjúsági Innovációs Tehetségkutató Versenyre, ahol az ötletet a szakmai zsűri 2. hellyel jutalmazta. Ennek folyományaként Gréta részt vehetett több kiállításon, versenyen Magyarországon és nemzetközileg is. „Sok visszajelzést kaptunk szakmai közönségtől is és potenciális felhasználóktól is, ezért mi is egyre inkább elkezdtünk foglalkozni ennek az ötletnek a gazdasági, pénzügyi oldalával, folyamatosan kezdett körvonalazódni bennünk a vállalkozás indításának gondolata.” Az üzleti előremenetel kapcsán 2016/2017-ben részt vettek a DEViK üzleti innovációs klub előadásain és startup versenyén, majd a Startup Campus inkubációs programjába is bekerültek. „Ezeken a programokon keresztül rendkívül sokat tanultunk a startup világáról és elkezdtünk kidolgozni egy részletesebb tervet arra, hogy miként lesz az ötletünkből vállalkozás. Rengeteg ötletelés, prototípus és további startup versenyek után ez év nyáron jött az áttörés és a Hiventures, valamint a Startup Campus közös befektetésével megalakult a Green Drops Farm Kft.”
Nem szabad feladni az első akadálynál!
Gréta beszámolt arról, hogy a technológia ismeretlensége és újszerűsége miatt az egyik legjelentősebb kihívást a célpiac edukációja és a marketingcsatornák megtalálása okozza. Ezen felül az sem volt könnyű az indulásnál, hogy édesapja a projektet csak mellékállásban tudta csinálni, ő pedig az egyetemi tanulmányai mellett fennmaradt szabadidejében igyekszik a vállalkozás körüli feladatok maradéktalan elvégzésén, beleértve a piac folyamatos monitorozását és a termék, a prototípus folyamatos frissítését, a marketing és értékesítés feladatait. „Összességében az egyik legfontosabb dolog az ezekkel a kihívásokkal kapcsolatban, hogy nem szabad feladni rögtön az első akadálynál vagy problémánál, főleg a startup világában nem. Itt gyorsan és rugalmasan kell döntéseket hozni, új stratégiát kidolgozni, mert sose tudhatod, hogy a versenytársad mikor lép piacra azzal az ötlettel, ami már korábban a te fejedben is megfordult” – vélekedett a fiatal alapító a kezdeti nehézségekről. Hozzátette azt is, hogy mivel nem tanult sem középiskolában, sem egyetemen vállalkozásfejlesztést, így óriási segítséget jelentett az, hogy bekerültek a Startup Campus Inkubátorba. „Sok mindennek utána lehet nézni az interneten is, de ezek az információk nem mindig pontosak. Az inkubátor szakembereihez és mentoraihoz viszont fordulhatok speciális kérdésekkel, problémákkal. Köztük van, aki a pénzügyi kérdésben, van, aki az értékesítésben vagy éppen a munkaerőhiány leküzdésében tud szakmailag megfelelő tanácsot adni. Ezeken túl, pedig a külföldi piacra lépés stratégiájának a megtervezésében is segítséget adnak.”
A piac ismerete és a csapat összetétele a kulcs
A Green Drops projekt kapcsán Gréta az elmúlt öt év alatt a startup-élet csínját-bínját kiismerte. Egyfelől saját bevallása szerint nagyon hisz az alapos piackutatásban, és azt vallja, hogy az ilyen irányú keresgéléssel még több innovációs potenciált lehet felfedezni az eredeti ötlet nyomán. „Amikor már kezd kialakulni az egész termék vagy szolgáltatás ötlete, akkor az ötletgazdának érdemes egy Google kereséssel folytatni – hiszen lehet, hogy fantasztikus a találmánya és a családnak, barátoknak is nagyon tetszik –, mert elképzelhető, hogy már más csinált vagy jelenleg is csinál valami hasonlót és feleslegesen olyan ötletbe ne fektessen be időt, pénzt és energiát, ami már létezik. Viszont, ha talál valamilyen piaci rést, amivel innovatívabbá tudja tenni azt az ötletet, akkor lehet, hogy nyert ügye van, és csak egy Google keresésbe került ez neki” – fejtette ki, majd azzal folytatta, hogy a startupok sikere ezt követően szerinte a csapat összetételén múlik. „Érdemes különböző beállítottságú, sokszínű csapattagokkal együtt dolgozni. Gondolok itt arra, hogy például legyen olyan, aki ért a pénzügyekhez, az értékesítéshez, marketinghez, legyen egy vezető, aki jól tudja irányítani és ösztönözni a többieket. Fontos a jó önismeret, hogy mindenki tudja a belső értékeit és a szkilljeit, így jól megtalálja a helyét a startupban.”
Az apró örömök vezetnek a nagy sikerekhez
A sikerekkel kapcsolatban Gréta először kiemeli az apróságokat, szerinte roppant fontos, hogy ha például egy kiállításon bemutatják az ötletüket, akkor észre tudja venni a közönség szemében az érdeklődést. Beszámolt arról is, hogy mindig jó érzéssel tölti el, ha Facebookon, Instagramon vagy a weboldalukon vissza is jeleznek ezzel kapcsolatban nekik. „Ezek az apró örömök, amik reményt adnak és segítenek abban, hogy eljussunk a kézzel fogható vagy anyagilag is kifejezhető sikerhez. Ez az, amikor sikeresen értékesítünk egy berendezést” – mondja.
Hosszútávon szeretnék, ha a Green Drops Farm rendszerek éttermekben, hotelek, iskolák, cégek konyháján, de magánemberek lakásában és a vállalkozók irodájában is használnák – kezdetben Magyarországon, majd Európában és esetleg majd más kontinenseken is. „Úgy gondoljuk, hogy ha lokálisan cselekednek az emberek egy környezettudatosabb és fenntarthatóbb jövőért, akkor ez globálisan is el fog terjedni. Azt könyvelnénk el a legnagyobb sikernek, ha amikor valaki használja a logónkkal fémjelzett Green Drops Farm termékeit, akkor azt érezze, hogy tagja egy környezettudatos közösségnek és tett egy cseppet az egészségesebb jövőért.”
A Rácz család és Gréta terveinek megvalósulása pedig már igencsak a küszöbön vannak. Még ebben az évben szeretnék a végleges Green Drops Hidropóniás berendezésük mintadarabjait sikeresen tesztelni és élesben is használni, ennek nyomán pedig tavasszal megkezdeni a sorozatgyártást és első körben Magyarországon elterjeszteni a Green Drops Farm szemléletet. „Nagyszerű lenne, ha minél többen gondolnák úgy, hogy a városi kertészkedés menő, egészséges és környezettudatos” – zárja a gondolatait Gréta.