Hirdetés

A vállalati tréningek hatékonyságát segíti a magyar startup

A vállalati tréningek, bármekkora élményt adtak, az elhangzottak pár nappal később sok esetben oda kerülnek, ahová a félpár zoknik eltűnt darabjai. A hosszútávú eredmény nélküli tréning vége így kidobott pénz és idő. A Design Terminal tavaszi Mentorprogramjában részt vett SteadySkills ezért egy online utókövetési megoldást dolgozott ki, izgalmas hozzáadott értékkel.

A SteadySkills fejlesztésének célja tulajdonképpen egyszerű: rendszeresen gyakoroltatni az adott tananyagot, ellenőrizni, illetve automatikusan visszajelzést küldeni a munkáltatónak.  A célok elérésének érdekében pedig egy igazán ütős csapat állt össze, amelyhez Gyetvai Alexandra kismamaként csatlakozott – vele beszélgettünk a startup indulásáról és a jelen kihívásairól.

Mi volt az az alapvető probléma, amelyre választ kerestetek?

A tréningeken a munkavállalók rendszeresen és tömegesen vesznek részt, a vállalatnak pedig korlátozott a rálátása, ki mit tanult meg és milyen mélységben – az online miniképzésekről olyan automatikus jelentéseket biztosítani, amellyel a szervezet pár másodperc alatt felmérheti a képzési eredményeket és persze igényeket is.

Mi motivált benneteket az induláskor?

Alapítástól kezdve az érdekelt minket, hogy az élő eseményeket, legyen az egy tréning, előadás, konferencia vagy fesztivál, online megoldásokkal – webalapú interakciókkal, játékokkal, feladatokkal –egészítsük ki. Semmiképp sem helyettesíteni, hanem egy olyan pluszt nyújtani, amellyel az élmény vagy a tudás rögzülése fokozható. A másik motivációnk a szokásokhoz való jobb alkalmazkodás elérése.

Az emberek naponta több órán át használják a mobiltelefonjukat, online közösségek aktív tagjai, sok e-learning azonban továbbra is úgy kezdődik, hogy “már az ókori Rómában is órákon át nyugton ülve tanultak az emberek”.

Mik voltak ezek nyomán az első sikerélményeitek?

Még javában a validáció szakaszában jártunk, interjúkat készítve vállalati vezetőkkel, HR-sekkel, trénerekkel, hogy a piacot jobban megismerjük, mikor többen is azzal zárták a beszélgetést, szeretnék élesben kipróbálni a rendszerünket. Így szereztük az első leadjeinket, amelyekre most az első pilot projektjeinket alapozzuk.

Kismamaként lettél startup alapító, ami nem egy szokványos vállalás. Milyen előnyökkel jár ez, mi az, amit kiemelnél?

A legjobb a sok támogatás, ami körülvesz. Egy olyan közösségekhez való hozzáférés, mint amilyen a vállalkozó anyákat tömörítő, nonprofit Mompreneurs. Az is nagyszerű lehetőség, hogy a Design Terminal Mentorprogramjában női vállalkozókat támogató ösztöndíj is elérhető.

Van valami hátulütője is a kombinációnak?

Szinte minden más! Nagyon nehéz az infrastruktúra (bölcsőde, óvoda) hiányosságait összeegyeztetni a munkahelyi teendőkkel. Sok helyen egyre gyakoribbak a váratlan, nevelés nélküli „szünnap”. Bármennyire is gondosan tervez az ember, ha ennyire függ a külvilágtól, kockázatossá válnak a vállalási ígéretek.

Ugyanakkor, ami nekünk nagyon fontos, hogy ne az anyaságunkkal érjünk el előnyöket; a cég mögött valóban csak az emberek és a létrehozott értékek számítsanak.

A Design Terminal Mentorprogramjának Power Campjében még egy egészen már projekttel érkeztetek. Minek a hatására pivotáltatok időközben? Hogyan sikerült ezt véghez vinni?

A kapott mentori tanácsok alapján olyan területet kerestünk, ahol gyorsabb fejlődés érhető el és a piaci bevezetés tervezhetőbbé válik. A váltás sok szempontból nehéz volt, de mivel mindenki egyetértett a döntéssel, így hamar egy irányba tudtuk csoportosítani az erőforrásainkat.

Az értékekről már esett szó, de az emberekre még kíváncsi vagyok. Kik alkotják a csapatotokat?

Négyen alapítottuk a céget, teljesen diverz háttérrel. Van közöttünk korábbi vállalati szolgáltatásfejlesztő, európai uniós oktatásügyi szakértő, nemzetközi porondon tapasztalt tréner, viselkedéselemző pszichológus és egy informatikus, aki a fejlesztői és az infrastruktúra-építési feladatokban is jártas. Fiatal vállalkozásként még nincs szigorú elhatárolás a feladatok között, a technikai vezetőnk épp úgy foglalkozik az érdeklődőinkkel, ahogy a tréning tanácsadónk a fejlesztési teendőkkel.

Milyen mérföldköveken vagytok már túl közösen?

Jelenleg egy prototípussal rendelkezünk, amelyet baltával faragtunk működéskészre, most jön a finomhangolás és pár új funkció lefejlesztése­.

Mi az aktuális, rövidtávú célkitűzésetek?

Célunk a platformot teljesen automatizálttá tenni, tehát ha bárkinek tréning utókövetésre van szüksége, azt a mi segítségünk nélkül megtehesse. Nagyjából annyi idő- és energiaráfordítással, mintha csak egy online kérdőívet hozna létre. Szeretnénk a rendszert minél inkább az igényekre szabni, ezért jelenleg is kutatjuk azokat a cégeket, tréning vezetőket, akik szívesen megosztják velünk a tapasztalataikat a témában.

Milyen hosszútávú célkitűzéseitek vannak?

A közelségalapú e-learning szolgáltatásunk elindítása. Ez lehetővé teszi, hogy a tréningek eredményét adott helyszínen is ellenőrizhesse a vállalat, illetve a munkavállalók mobiljára lokációalapon biztosíthasson információkat. Ez lehet egy helyiség, egy techológiai létesítmény vagy épp egy közösségi tér – egy közös: mindegyikről lehetséges célzott információkat, interakciókat vagy feladatokat küldeni, automatikusan, a közelben tartózkodók mobiltelefonjára. Eddig elsősorban a vállalati környezetnek fejlesztettünk, ezt a szolgáltatást viszont a fesztiválszervezők keresik főleg, mi pedig örömmel nyitunk. A cél változatlan: digitális megoldással fokozni a személyes élményt és eredményt.

 

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben