Hirdetés

A V4 fővárosok vonzani szeretnék az új, innovatív vállalkozásokat

A European Startup Days-en, a katowicei European Economy Congress kísérőeseményén mutatkoztak be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány V4 EYES 2.0 versenyének nyertes startupjai május 15-16-án.

Idén tavasszal másodszor rendezték meg a V4 EYES versenyünket, melynek díjaként a nyertesek egy tanulmányi körúton vehetnek részt. A jelen eseményen kívül, a startupok márciusban bemutatkoztak a think.BDPST startup programjain, illetve júniusban Prágába és Pozsonyba indulnak. A V4 fővárosok komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy az új, innovatív vállalkozásokat magukhoz vonzzák.

„A történelmileg megalapozott közép-európai, azon belül kiváló magyar-lengyel kapcsolatokat érdemes kiterjeszteni a gazdaság és az innováció irányába, hogy a gazdaság szereplőinek és az állampolgároknak örömöt, sikert és hasznot hozzanak” – mondta Dr. Körmendy Adrienn, Magyarország krakkói főkonzulja.

„Öröm számomra, hogy a 10. jubileumi katowicei gazdasági kongresszuson és az ahhoz kapcsolódó startup rendezvényen részt vehetek, hiszen a KKM is támogatta a BVK azon startup versenyét, melynek nyertesei, a V4 országok képviselői, itt közös standon bemutatkoznak”

– Dr. Pana Petra, a KKM államtitkár-helyettese.

A Főváros most először jelent meg Katowicében, egy olyan rendezvényen, ahol a lengyel startup ökoszisztéma minden jelentős szereplője képviselteti magát – Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A V4 EYES verseny nyertesei a magyar MagikMe, a cseh Accent Artissan, a szlovák Effy és a lengyel Global Quantum.

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben