Hirdetés

A Tungsram sokat invesztál a startupokba

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A vállalatcsoport azóta sokat invesztált egyetemi és startup cégekkel való kapcsolatépítésbe, ennek is köszönhető az, hogy a terveknek megfelelően teljesített az első évben.

A General Electric (GE) Lighting európai, közel-keleti és törökországi fényforrás-üzletágának, valamint globális autólámpa ágazatának kivásárlásával tavaly áprilisban létrejött Tungsram-csoport a terveknek megfelelően teljesített működésének első évében – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a cégcsoport tavaly április és december között 65,25 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, amelynek 92,9 százaléka exportból származott, az adózott eredménye minusz 4,7 milliárd forint lett, amely illeszkedik a Tungsram menedzsmentjének terveibe. Tóth István pénzügyi igazgató a közleményben úgy fogalmazott,  számítottak arra, hogy az első, nem teljes évben jelentős költségekkel kellett számolniuk a GE-től való leválás miatt, továbbá jelentős beruházásokat hajtottak végre.

A közleményben ismertetik, hogy a Tungsram tavaly 23 országban 22 leányvállalatot vett át, az ott dolgozók a vállalatcsoport alkalmazottai lettek. A cégcsoport új üzletágakba és termékfejlesztésbe fektetett a múlt évben, új kültéri és beltéri világítástechnikai termékportfoliót épített fel, fejlesztette kisvárdai gyárában a gépgyártási kapacitását miután a GE Aviation beszállítójaként repülő gépalkatrészeket fognak javítani.
Az újjáélesztett Tungsram márkanév megjelent a gyors növekedésű iparágban is, az Agritech üzletág beltéri növénytermesztéshez fejleszt ki LED lámpákat, a teljes termékportfolió idén júniusban mutatkozik be az amszterdami Greentech vásáron.

A vállalatcsoport sokat invesztált egyetemi és startup cégekkel való kapcsolatépítésbe, hamarosan nyílt innováció központot működtetnek a cégnél.

Átalakították a budapesti központ vevők számára kialakított területeit és bemutatótermét, hogy a nagy számban ideutazó nemzetközi partnereknek is egyértelmű legyen, a GE korszak után is megmarad és javul termékek minősége – írják a közleményben. Boncz Gábor vezérigazgató-helyettes kiemelte, 2019-ben az árbevétel növekedésére és a nemzetközi piacokon további térnyerésre számítanak, a kezdeti befektetéseik megtérülése 2020-tól várható.

Továbbra is arra koncentrálnak, hogy a vállalat forgalmának 50 százalékát a világítástechnika, másik 50 százalékát pedig egyéb terület adja.

Ez a stratégia sikeresnek bizonyul, így további beruházásokra és fejlesztésekre készülnek – mondta a vezérigazgató-helyettes a közleményben.

 

 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben