Hirdetés

A Transcend megoldása felszámolja a mérnöki munka legunalmasabb részét

Sohajda Júlia, a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő egyik alapítója és a Transcend szoftverfejlesztési igazgatója, Bohács Péter volt a vendége a Spirit FM startupokkal foglalkozó szórakoztató rádióműsorának, a Hibrid Startuppernek. Az innovációval, a startupok világával, a jövőbemutató ötletekkel és a potenciális befektetési lehetőségekkel foglalkozó műsorban ezúttal a hallgatók egy egyedülálló tervezőprogramot ismerhettek meg, amely több száz órás mérnöki munkaórát vált ki zöld ipari beruházásoknál. (X)

Mint az már a műsor elején kiderült, a jelenleg kilenc portfólió céggel rendelkező Vespucci Partners szakemberei nyáron sem pihentek, folyamatosan dolgoztak, keresték a befektetési lehetőségeket. A startupok folyamatos jelentkezéseinek elbírálása mellett pedig arra is jutott idejük, hogy részt vegyenek a Hungarian Startup University Programban, amely azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse a hazai egyetemistákat az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével, mindezt egy új, közös oktatási platformon keresztül. A két féléves online kurzust az első évben 21 egyetemen, közel 2100 diák kezdte el. A Vespucci Partners pedig szakmai partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez, hiszen, ahol tudják, támogatják a fiatalokat. Egy Mini Demo Day keretében várták a startupokat, illetve a kiválasztottak számára mentorálást is felajánlottak – mesélte Sohajda Júlia.

Az áttörés – Három millió dolláros befektetés a Vespucci Partnerstől

Ahogy az már több kezdő – a Vespucci Partners portfóliójába tartozó – vállalkozás, mint például a Haris Digital vagy a Poliloop, esetében is történt, a tőkealap szakemberei már a jelentkezés pillanatában meglátták a potenciált a Transcend technológiájában, majd az együttműködés során a magvető fázistól kezdve támogatták, egyengették a startup életútját.

„2019 decemberében fektettünk be a Transcendbe három millió dollárt, majd 17 hónap múlva már egy nemzetközi növekedési tőkebevonás történt, amely végül tízmillió dollárosra duzzadt” – mondja Sohajda Júlia, aki hozzáteszi, hogy a startup az élő példa arra, hogy mennyire sikeres az általuk olyannyira támogatott és preferált hibrid modell, hiszen a Transcend sales és marketing tevékenysége Amerikában, New Jerseyben, de maga a fejlesztés Magyarországon történik. De milyen problémára ad hatékony és innovatív választ a Transcend, és miben áll a megoldás újszerűsége?

A szakemberek az innovációra és az értékek hozzáadására fordíthatják a figyelmüket

A Transcend történetét a magyar alapítású Organica Water zöldtechnológiai vállalkozásnál érdemes kezdeni, amely mára a szennyvíz tisztítására és újrahasznosítására kidolgozott innovatív megoldások nemzetközi szinten is széles körben elismert szolgáltatójává vált. Kezdetben ipari és lakossági szennyvízlétesítmények előzetes tervezését gyorsította fel a szoftvermegoldás. A cég akkori vezérigazgatója nemzetközi befektetési lehetőségeket keresve találkozott Ari Raivetzcel, aki 2008-ban az „újrahasznosított víz” területén akkor már komoly eredményeket felmutató magyar vállalkozásnak, mint egy zöldmegoldásokat kereső New York-i befektetőcég munkatársa segített. Az Organica vezetői idővel egy érdekes problémával találták szembe magukat: a vállalkozás mérnökeinek nem volt ideje arra, hogy egy-egy árajánlat elkészítésébe esetenként több száz órányi munkát tegyenek bele, ahogy tették a náluk sokkal nagyobb szervezetek. Felismerve a problémát, igyekeztek megoldást találni, és minél nagyobb részletességgel automatizálni. A Transcend tehát a mérnöki munka legunalmasabb részét számolta fel, amelynek köszönhetően a szakemberek az innovációra és az értékek hozzáadására tudják fordítani a figyelmüket.

A Transcend valódi hibrid startup, mely nagyon sikeres az amerikai piacon

Mint azt a Vespucci Partners társalapítója mondja: „Valós problémára született megoldásról van szó, amely mögött egy komoly algoritmus van, amelyet egy minden szempontból profi csapat álmodott meg, és ami talán ennél is fontosabb, a Transcend csapata abban is ügyes, hogy a terméküket értékesíteni tudják az amerikai piacon.”

Sohajda Júlia szerint a technológia erős és skálázható, így nem meglepő, hogy a Transcendben látják az unikornissá válás lehetőségét, ami annyit tesz, hogy idővel elérhetik az egy milliárd dolláros cégértéket. A műsorból az is kiderült, hogy a cég rövid és középtávú tervei között szerepel a szennyvíz és ivóvíz telepek piacának minél szélesebb körben történő kiaknázása, az eladások felskálázása, továbbá szeretnék, ha a szoftveres megoldáshoz a kisebb cégek is hozzáférjenek egy egyszerűsített változatban.

Új startup segíti a iatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások