Hirdetés

A személyautók forradalma közelebb van, mint gondolnád

Ugyan a belső égésű autózás hívei és a fejlesztőmérnökök még aktívan dolgoznak a hagyományos automobilizmuson – az előrelátó startupperek és innovátorok már mesterséges intelligenciával optimalizált rendszerekről beszélnek. Ha ebben az ütemben fejlődik a közlekedési kultúra, akkor öt év múlva már talán rá sem lehet majd ismerni…

Michaletzky Bálint, a GreenGo alapítója a Magyar Idők közlése szerint elmondta: az autómegosztás afféle belépő, úgymond „kapudrog” a tulajdonlás nélküli autóhasználathoz. A szakember szempontjából érthető az érvelés, hiszen a carsharing és a robottaxi között a felhasználó szempontjából nincs sok különbség: okostelefonon foglalok egy kocsit, odasétálok, beleülök, megyek, majd kiszállok, a rendszer pedig levonja a pénzt a számlámról. A robottaxi nagy előnye, hogy odanavigál, ahol megrendelték, nem kell sétával kezdeni a közös utazást. A fenntartó, üzemeltető szempontjából azonban hatalmas a különbség: az autómegosztók munkatársainak ma a legfontosabb feladatuk, hogy a város különböző pontjairól összeszedjék az autókat, megtankolják, kitakarítsák, szervizeljék. A robottaxik ennek a munkának egy jó részét maguk elvégzik.

A Mol Limo, a főváros újabb, de méreténél fogva meghatározó autómegosztója azonban máshogy vélekedett a forrás szerint, még nem látja elérkezettnek az időt az elektromos autózás általános bevezetésére. Sáreczky Richárd, a cég vezetője erről azt mondta, hogy majd akkor állnak rá a villanyautók használatára, ha 10-20 perc alatt feltölthető lesz egy-egy jármű, amely képes minimum 200-300 kilométer megtételére. A vezető a mobiltelefonok példáját hozta fel: amikor a technológia elért egy bizonyos fejlettségi fokot, akkor kezdődött el az okostelefonok mindent elsöprő térnyerése.

Az elektromos hajtásba, illetve az energiaellátó rendszer fejlesztésébe ma már ömlenek az euró-, jüan- és dollármilliárdok, azonban a hagyományos, belső égésű technológia sem adta fel a hadállásait. A Bosch új dízeltechnológiája kilométerenként 13 milligrammos rekordmutatót tesz lehetővé az előírás szerinti kibocsátásmérés során, de városi forgalomban sem haladja meg a 40 milligrammot a kibocsátás kilométerenként. A Bosch – ugyan mi mást – éppen a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy a környezetet csak szén-dioxid-kibocsátással terhelő belső égésű motorokat fejlesszen.

Míg a városokban, illetve a sűrűn lakott övezetekben nincs alternatívája az elektromos hajtású járműveknek hosszabb távon, addig a városközi közlekedésben, különösen az autópályákon nem a meghajtás módja a fontos, hanem a közlekedés irányítása. Nemcsak a balesetek, a halálos és súlyos sérülések visszaszorítása fontos, de az infrastruktúra jobb kihasználása is.

Az autópálya sávjai a jelenleginél sokkal több járművet lennének képesek nagy sebességgel és biztonságosan elvezetni, ha ezek szorosan egymás után, de azonos sebességgel haladnának. Valahogy úgy, ahogy egy vasúti szerelvényben a vagonok.

Megoldás lehet a sávtartóval, aktív tempomattal felszerelt gépkocsik szintén mesterséges intelligenciával felszerelt optimális alkalmazása. A kamionok, buszok gyártói már évek óta tesztelik az összekapcsolt fedélzeti rendszerekkel utazó flottát.

Ehhez csatlakozhat majd a néhány év múlva az egész unióban bevezetni tervezett C-Roads-rendszer a fedélzeti berendezéssel felszerelt járművekkel folyamatos kapcsolatban lesz, nemcsak információkkal látja el a vezetőt, de képes rá, hogy moderálja, befolyásolja is a járműfolyamot. Ezzel elkerülhetik a baleseteket, a dugókat, a feltorlódó járműoszlopokat, ennek pedig az lesz az eredménye, hogy a sztrádák áteresztőképessége megnő, az autósok pedig gyorsabban és kevesebb stressz mellett érnek el úti céljukhoz.

Forrás: Magyar Idők

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben