Hirdetés

A szaktudás mellett a képességek is hangsúlyt kapnak a munkaerőpiacon

A középiskolások több mint egyharmada számára az üzleti pálya az ideális – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem pályaorientációs kutatásából, melyet közel 11 ezer magyar diák körében végeztek. A kutatás során a diákok érdeklődési köreik és attitűdjeik alapján ismerhették meg, hogy az egyetemen oktatott képzési területek közül melyik passzolna hozzájuk leginkább.

A pályaorientációs kutatás eredményei szerint a diákok legnagyobb hányadához – a kérdőívet kitöltők több mint 35 százalékához – az üzleti szféra áll a legközelebb. A válaszadók mintegy 27 százaléka számára a művészeti pálya a megfelelő, 20 százalékuknak a kommunikációs szakma, 17 százalékuknak pedig a turizmus a leginkább testhez álló terület.

A kutatás kérdései bizonyos döntési helyzeteket mutattak be, a diákoknak pedig karakterüknek és attitűdjeiknek megfelelően kellett választ adniuk, például el kellett dönteniük, hogy egy filmforgatáson a rendezésben és forgatókönyvírásban, vagy a gyártásban és produceri teendőkben vennének inkább részt. Megkérdezték őket arról is, hogy egy lakatlan sziget tapasztalt túlélőjeként hogyan mutatnák be egy új hajótöröttnek a túlélés fortélyait: részletesen elmesélnék, a praktikumra koncentrálva megmutatnák, a lényeget szimbólumokban kiemelve láttatnák vagy körbevezetve személyes élménnyé változtatnák azt. Az eredmények szerint a diákok inkább a gyakorlati megoldásokat részesítik előnyben a döntési helyzetek során.

A diákok többsége (70%) szerint a lélek jólléte nagyobb hatással van a test jóllétére, mint fordítva, de a tanulók ugyanilyen arányban értettek egyet azzal is, hogy egy projekt legjobb része maga az ötlet megvalósítása. A METU legfrissebb pályaorientációs kutatása nem véletlenül fókuszált az általános attitűdökre, hiszen az intézmény ebben a tanévben indította el szakmai portfólióra fókuszáló képzését, a MyBrandet, amely az elsajátított tudás mellett nagy hangsúlyt fektet a hallgatók készségeire és döntési helyzetekben megnyilvánuló hozzáállására is. A képzés célja, hogy a hallgatók saját erősségeik megismerésén keresztül jussanak el a Maslow-piramis csúcsáig, azaz az önmegvalósításig.

A METU által Magyarországon meghonosított MyBrand az egyik legmodernebb szemlélet az oktatásban, amely tovább erősíti a METU egyéni hallgatói élményre koncentráló stratégiáját. A képzés alatt kialakított portfólió segítségével a hallgató az elsajátított tudást, készségeket és attitűdöket hatékonyabban tudja felhasználni, így a munkakeresés során kiemelkedik a versenyből.

„A jövőben a munkaerőpiacon a szaktudás mellett legalább olyan fontos lesz az is, milyen képességekkel rendelkezik valaki”

– mondta Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora. – „A MyBrand kialakításakor is az volt a célunk, hogy a hallgatók a képzés során megismerjék és folyamatosan monitorozzák kompetenciáikat, és ezáltal reális képet kapjanak saját teljesítményükről, erősségeikről és lehetőségeikről. A képzéseink végén a hallgatók erős és hiteles énmárkával lépnek a munkaerőpiacra” – mondta el a rektor.

A tanulmányaikat 2018 szeptemberében kezdő hallgatóknak az államvizsgán már követelmény lesz a MyBrand portfólió prezentálása. 2021-től tehát a METU-n végzett hallgatók még jobban megállják majd a helyüket a munkaerőpiacon és a felvételi interjúkon, hiszen MyBrand anyagukat bemutatva a munkáltatók könnyen és gyorsan felmérhetik már megszerzett tudásukat és kézzelfogható gyakorlati tapasztalataikat.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások