Hirdetés

A Startup Hungary vezetősége új taggal bővült, Deliága Ákos személyében

A hazai startup kultúra és ökoszisztéma fejlesztését kitűző szakmai összefogás, a Startup Hungary vezetőségi tagjává választotta az első hazai chatbot szolgáltató, a Talk-A-Bot alapító-ügyvezetőjét.

A számos ismert vállalkozót és befektetőt sorai között tudó Startup Hungary közgyűlése vezetőségi taggá választotta Deliága Ákost. A hazai chatbot piacot megteremtő Talk-A-Bot alapító-ügyvezetője régóta foglalkozik a magyar startup piac fejlesztésével, elnyert tisztsége mellett az Informatikai Vállalkozások Szövetségében a szektort képviselő általános elnökségi tag 2017-től.

A legismertebb hazai startup cégek, így a Prezi, a Ustream vagy a BalaBit alapítóit is sorai között tudó Satrtup Hungary célja, hogy több sikeres startup szülessen Magyarországon. Szakmai párbeszéd, kutatások, valamint események és kezdeményezések révén formálja a magyar startup ökoszisztémát annak érdekében, hogy a versenyképes munkahelyek és munkaerő támogatásával a térség meghatározó szektora legyen a magyar piac.

Örülünk annak, hogy Deliága Ákos immáron kuratóriumi tagként is erősíti az összefogást és aktív részese lesz a Startup Hungary küldetésének. A szervezet létrehozásáért is sokat tett 2019-től kezdve és az IVSZ elnökségi tagjaként értékes kapcsolatrendszert hoz be a céljaink eléréséhez.”

– mondta Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezető igazgatója.

Deliága Ákos 2010-ben a BME-n végzett informatikusként, ezt követően MBA diplomát szerzett. A Hewlett Packard Enterprise-nál eltöltött közel 10 éves üzletfejlesztési és üzletágvezetői tapasztalatgyűjtést követően 2016-ban megalapította társaival az ország első chatbot szolgáltatóját, mely fél éven belül a Viber globális partnerévé vált.

A Talk-A-Bot jelenleg a három hazai informatikai vállalkozás egyike, amely a Microsoft nemzetközi Azure piacterén globálisan is elérhető az ügyfelek számára.

Deliága Ákost 2021-ban újraválasztották az IVSZ alelnökeként. Személyes küldetésének érzi, hogy az ország legnagyobb szakmai érdekvédelmi szervezetének vezetésében képviselje a start-up szektor érdekeit. Többek között az ő szervezeten belüli kezdeményezésének köszönhető, hogy a Covid-19 pandémia alatt az IVSZ javaslatára a Belügyminisztérium elfogadta a dolgozói munkáltatói igazolás mobilon való felmutatásának jogszerűségét.

Forrás: bdpst24.hu

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben