Hirdetés

A régióban egyedülálló startup-versenyt hirdet az iPon és a HRP

Startupokat és újító kisvállalkozásokat céloz meg az iPon és a HRP közös üzletfejlesztési programja, az iPonNovation, melynek különlegessége, hogy a nyertesektől nem vár el sem tulajdonrész-átadást, sem kizárólagosságot. Ilyenre a közép-kelet európai régióban az online-retail alapú versenyek között még nem volt példa. A program szakmai megvalósítását és irányítását az XO.company végzi, mely a világ legnagyobb független startup-ökoszisztéma versenyét, a Global Startup Awards-ot is jegyzi. Ez garanciát jelent a professzionális lebonyolításra, míg a két cég szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere a három nyertes vállalkozás fejlődésére lesz jelentős pozitív hatással. A pályázatot életrehívó cégek célja a hazai innovatív tehetségek felkarolása és a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének támogatása.

”Örömmel és izgatottan fogadtuk el az iPon és a HRP felkérését a közös munkára. Egy közel fél éves közös gondolkodás eredményeképp jött létre az iPonNovation, mely egy világszinten is egyedi üzletfejlesztési program startupok számára, ami sem kizárólagosságot, sem tulajdonrészt nem kér, viszont példa nélküli piaci löketet és tudást ad a nyerteseknek. Fontos, hogy a nyereménytől függetlenül akár egy 200 millió forint értékű befektetési lehetőséget is hozhat magával a HRP részéről ez a lehetőség.” – értékelt Kovács Péter, az XO.company alapító tagja.

A verseny piacérett termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozásoknak szól, akik szeretnének direkt hozzáférést szerezni a hatalmas üzleti és végfelhasználói ügyfélkörhöz, igényt tartanak a személyre szabott tanácsadásra és képzésre, illetve szívesen tanulnának Magyarország egyik vezető webáruházának és nagykereskedőjének kereskedelmi és marketing gyakorlatáról.

A három nyertes startup mindegyike megkapja a több mint 25 millió forint értékű tudáscsomagot és marketing-büdzsét tartalmazó nyereményt, illetve a lehetőséget, hogy jelentős ismertségre tegyen szert.

Legalább egy nyertes régiós szinten is bemutatkozhat, fogyasztókat érhet el az iPon segítségével. A verseny kimenetelétől függetlenül a HRP Europe Kft. potenciális tőkebefektetéssel is számol, igény és külön megállapodás esetén erre akár 200 millió forintos keretösszeget is hajlandó fordítani.

A versenyre jelentkezhet – iparágtól függetlenül – minden olyan innovatív, piackész termékkel vagy “pénzre váltható és mérhető” szolgáltatással rendelkező vállalkozás, amelyik túllépett az ötlet szinten, de még nem érte el a “felnőttkort”. A nevezés a novation.ipon.hu oldalon keresztül történik: a pályázók egy 2 perces videóban mutatkozhatnak be, illetve szükség van a cég, a vízió, illetve természetesen a termék/szolgáltatás részletes leírására is. A döntési folyamat két részből áll, független szakmai zsűri szűri elő a beérkező pályázatokat és választja ki a döntősöket, amit közönségszavazás egészít ki. A végső döntést az iPon, a HRP és az XO.company közösen választja ki. A jelentkezési időszak 2021. április 19. és június 20. között tart.

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások