Hirdetés

A nyílt bankolás komoly hatással lesz az életünkre

A K&H Magyarországon az elsők között megnyitotta a második pénzforgalmi irányelvvel összhangban (PSD2) az új típusú szolgáltatók számára hozzáférést biztosító K&H fejlesztői portált és tesztkörnyezetet. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen (API), valamint támogatást nyújtson a harmadik felek számára a fejlesztés időtartama alatt. A digitalizáció és az innováció a K&H üzleti stratégiájának egyik sarokköve.

Az elkövetkező évek gyökeres változásokat hoznak a pénzforgalmi szolgáltatások terén. AZ EU irányelveknek megfelelően a bankok kötelesek lehetővé tenni az azt engedélyező ügyfelek számára, hogy online módon elérhető folyószámláról történő átutalások esetén harmadik fél szolgáltatásait vegyék igénybe, továbbá a számlainformációkat összegyűjtő, és prezentáló harmadik felek számára, térítésmentesen elérhetővé kell tenniük az ügyfelek online folyószámláira vonatkozó számlainformációkat (így a számlaegyenleg- és pénzforgalmi tranzakciós adatokat). Az EU hosszabb távon azt várja ezektől az intézkedésektől, hogy ösztönözni fogják a versenyt és az innovációt a pénzintézeti szektorban.

A szóban forgó harmadik felek lehetnek más bankok vagy nem banki szereplők (például fintech cégek, kiskereskedők és technológiai vállalatok). Az ügyfelek kifejezett engedélye birtokában az ilyen harmadik felek fizetést kezdeményezhetnek, számlainformációt gyűjthetnek és jeleníthetnek meg a számlatulajdonos ügyfél részére, ezáltal versenyt teremtve az ugyanilyen célt szolgáló elektronikus és mobil banki megoldásoknak. Az őket erre majd felhatalmazó K&H ügyfelek érdekében a K&H a nála vezetett bankszámláikhoz való pénzforgalmi és információs célú hozzáférést egy erre a célra létrehozott, un. dedikált, nyílt interfészen (K&H open API – application programming interface) fogja biztosítani.

Mindezek megvalósítása érdekében a K&H Magyarországon az elsők között 2019. február 28-án megnyitotta a második pénzforgalmi irányelv (PSD2) által meghatározott, az új típusú szolgáltatók számára a tesztkörnyezetet és fejlesztői portált.  A portált a PSD2 irányelvvel összhangban és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően angol nyelven alakították ki. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen harmadik felek számára, valamint támogatást nyújtson nekik a fejlesztés időtartama alatt. A tesztkörnyezet hozzáférése regisztráció köteles.

 „A nyílt bankolás komoly hatással lesz az életünkre, és vezető pénzügyi szolgáltatóként természetes, hogy a K&H minél előbb meg kívánja ragadni az új irányelvben rejlő lehetőségeket, és biztosítani szeretné, hogy ügyfelei könnyen és gördülékenyen tudjanak élni ennek lehetőségeivel.”

„A tesztkörnyezetnek az elsők közötti megnyitásával nagy lépést tettünk a 2019. szeptemberi PSD2 éles indulásának való megfelelés felé. A további közös innováció érdekében nyitottak vagyunk az együttműködésre más piaci szereplőkkel, legyen szó akár fintech vállalatokról, akár más pénzügyi szolgáltatókról. Már jelenleg is aktívan dolgozunk együtt fintech cégekkel, valamint a pénzügyi szektorban, és azon kívül működő harmadik fél partnerekkel. Számunkra ez természetes, mindennapi jelenség, hisz üzleti stratégiánk egyik sarokköve a digitalizáció és az innováció. Ezt jól példázza az elmúlt években bevezetett számos új szolgáltatásunk, a mobilbank, a mobiltárca vagy a robotvezérelt, teljes mértékben online személyi kölcsön, csak hogy a nagyközönség által is legismertebbeket emeljem ki,”- ismertette ebből az alkalomból Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások